23/1

Körbepásztáztam tekintetemmel a rétet, amikor valami megcsillant a víz tükrében. Közelebb sétáltam és ránézésre tudtam: Ginny volt a feladó.
Felvettem a földről a borítékot, kibontottam és olvasni kezdtem.


Sajnálom.
Ezt nem tudom neked elmagyarázni, de ígérem: mindent megfogsz érteni.
Még visszajövök.
Annyira sajnálom.
Szeretlek, nagyon.
Ginny

Az eső is eleredt…a könnyeimmel együtt.
Hová ment? Miért? –kérdeztem magamtól bár a választ kérdés nélkül is tudtam.
Ha az utóbbi időben nem történik velünk számtalan olyan dolog amiben Ginny majdnem az életét veszítette akkor most még mindig itt lenne.
A legjobb barátnőm…volt?
Tudtam, hogy egyszer megbántom.
Tudtam, hogy egyszer elmegy.
Tudtam, hogy ez az egész most történik meg.
De mégis mi a legfájdalmasabb?
Tudtam, hogy ez az egész az én hibám.
Könnyeim újra záporozni kezdtek. Mintha kitéptek volna belőlem egy óriási darabot.
Tudtam, hogy David itt van és figyel.
Hirtelen az arcom a föld felé kezdett közeledni, de nem ért a csapódás.
Kinyitottam a szememet és nagy meglepetésemre David karjaiban találtam magam.
- Te tudtad? –suttogtam. Még az esőn és a könnyeimen keresztül is láttam tökéletes arcát, amivel most fájdalmasan bólintott,
- Miért nem mondtad el? –kérdeztem, bár újra tudtam a saját kérdésemre a választ. Tudták, hogy minden erőmmel megállítottam volna barátnőmet.
- Vissza fog jönni. –ölelt magához bíztatóan szerelmem.
- Hová ment?
- Elment meglátogatni a rokonait…
- Kérlek, ne hazudj. –suttogtam.
- Elment a Vámpírok Hegyére. –bukott ki a száján egy perc múlva.
Összerezzentem.
Lemerevedtem.
Felsikítottam.
- Utána kell mennünk.
- Te nem mész sehová sem! Nem engedem. –fogta kezei közé az arcomat és „hiába veszekedünk úgy is nekem lesz igazam” tekintettel nézett rám.
- De Ginny is egyedül van! –csattantam fel.
- Nem, nincs egyedül. Vele van Max és… Tom is.
Ettől megnyugodtam. Egy kicsit.

Mindenki tudja, hogy a Vámpírok Hegye a legveszedelmesebb hely a világon. Itt él számtalan nomád és vegetáriánus vámpír.
Három vezetőjük van.
Tom. Ő az első számú vezető. Ő legerősebb és örültem, hogy ő van Ginnyvel.
Tiny. Ő a második vezető. Ő nomád, bár elég jó fej.
Steve pedig a harmadik. Ő anya öccse. Vele is jóba van a család, bár alig találkozunk.
Életemben egyszer voltam fent a Vámpírok Hegyén, meg is támadott egy vámpír.
A könyökömhöz kaptam erre a gondolatra.
- Ezért nem engedlek el. Az út veszedelmes. Még Christiánnak is pedig ő már négyszer megtette az utat.
- Meg akart halni? –döbbentem le. Általában azért mennek oda..
- Ginny meg akar halni? –sikítottam kétségbeesetten.
- Nem. De pár nap múlva mindent megértünk.



- Ki tudott erről? –kérdeztem suttogva bár tudtam, hogy mindenki tisztán hall. A Hale házban voltunk, mindenki lent volt a nappaliban.
- Josh. –kaptam a választ.
- Miért pont Josh? –vontam fel a szemöldököm.
- Ne légy ideges. –szólalt meg Rosalie.
- Van valami amiről nem tudok?
- Josh is vele ment. –lépett elém Katy.
Összerezzentem.
- Kezdesz megijeszteni. –suttogta egy perc múlva David. Rávettem magam és levegőt vettem.
- Minden rendben? –lépett elém Emma.
- Már, hogy volna rendben? Elvesztettem a legjobb barátnőmet aki fent van a Vámpírok Hegyén, ráadásul a bátyámmal aki mellesleg vérfarkas de a nem normális meg nem tudja, hogy a vérfarkasok meg a vámpírok mekkora ellenségek. Csak ti szeretitek őket! –csattantam újra fel. Belenéztem Emma szemeibe és már megbántam azt amit mondtam.
- Sajnálom. –hajtottam le a fejem.
- Érthető, hogy mit érzel. –ölelt magához David.


Egész este csak rájuk gondoltam. David figyelem elterelő hadművelete sem jött be. Mindig csak arra gondoltam, hogy miért mentek el..


Másnap reggel felöltöztem és elindultam a suliba.
Mindenki letört volt. Három ember tűnt el és máris mindenki boldogtalan…
- Megyünk órára? –nézett rám David.
- Mehetünk. –mosolyogtam egy műmosollyal majd elindultunk tesire.
- Ashley! –kiabált utánam Katy.
- Igen? –fordultam vissza.
- Mennyünk együtt. –mosolygott majd behúzott a tornaterembe majd az öltözőbe.
- Na mondjad. –kezdtem el vetkőzni.
- Mit? –nézett rám érthetetlenül.
- Más kép nem állítottál volna meg. –mosolyogtam.
- Csak veled akartam jönni. –vont vállat. Tudtam, hogy mondani akar valamit.
- Katyyy. –mondtam ki sóhajtva a nevét.
- Na jó. –sóhajtott ő is.
- Szóval? –kérdeztem miközben felvettem a felsőmet.
- Szóval csak annyit akartam, hogy lehet, hogy nem tudom helyettesíteni Ginnyt de ugye azért járunk majd össze együtt? Aggódunk érted…
- Jézusom! –sikítottam fel. –Ti normálisak vagytok?! Értem minden aggódni! Nem én futok be hatezer nomád vámpír karjába!
- Hát persze, hogy nem…
- De akkor értem mit kell aggódni?
- Tudod te olyanokra vagy képes, mikor valaki elhagy, hogy az valami fantasztikus. Neked akkor olyan….adrenalin emelkedésed van. Mintha felfújnának és te gyorsan kipukkadsz mint egy lufi.
- Katy mond mit? –vontam fel a szemöldököm. Felnevetett.
- Csak annyit akarok, hogy maradj ilyen. –tette a vállamra a kezét.
- Megpróbálom. –mosolyogtam.
- Na menjünk. –mosolygott ő is majd kimentünk a terembe.



Eltelt a nap. Lassabban mint szokott de elviselhető volt.
Otthon megtanultam majd felhívtam Davidot. Este nyolcra jön.
Az órára pillantottam. Még csak hét.
Lent összepakoltam, majd Josh szobáját és az enyémet. Pont nyolcra készen is lettem.
- Szia szerelmem. –csókolt meg David miután beléptem a szobámba.
- Szia! –csókoltam vissza.
- Hogy telt a napod? –kérdezte és még mindig nem engedett el.
- Elég jól. –mosolyogtam és újra megcsókoltam.
Lefektetett az ágyra, de az ajka egy pillanatra sem vált el az enyémtől.





Sajnálom, hogy rövid lett de következő héten hozom a másik felét:)
köszönöm a komikat:D
most is várok:)
pusziiicsajok(KL)