17. fejezet

- Apa meghalt!? –sikítottam kétségbeesetten és a sós könny már az arcomat csiklandozta.
- Nem. Még. –suttogta Rosalie.
- Ezt ki tudta eddig? –álltam fel és az ajtó felé kezdtem hátrálni. Mindenki megbánt arccal nézett vissza rám. Keservesen sírtam.
- Te tudtad? –néztem Joshra. Felállt majd elindult felém. –Állj! Te is tudtad? –kiabáltam. Bólintott. –És te? –suttogtam és Davidra néztem.
- Sajnálom, de... –kinyitottam az ajtót majd kimentem a szobából és fürdőszobába mentem. A tükörhöz sétáltam és nagy levegőket vettem. Megkapaszkodtam a kézmosó kagyló szélében és újra keserves zokogásba, kezdtem. Úgy éreztem, hogy itt a vég. Olyan boldogok voltunk még pár perce, most pedig…apa meghalt! De mi köze van ehhez Adam-nak? Csak egy….ő ölte meg apát. Ezt nem tudom elhinni. Hol lehet? Miért tette? –a földre roskadva a sarokba kúsztam mikor hirtelen vérszaga csapta meg az orromat. Felálltam majd kinyitottam a fekete szekrény ajtót, mire egy fekete szák gurult a lábam elé. Hátra ugrottam majd a fekete zsákot kezdtem figyelni. Pár perc múlva megmozdult benne valami és egy kéz húzódott ki belőle. Egy férfikéz. Elfordultam és kezeimbe temettem az arcomat, és sikítani kezdtem. Kicsapódott az ajtó és mindenki a szobába termet.
- Te hülye állat! Hogy merészelsz ekkora hülyeséget csinálni! Igaza van tesódnak, egy hülye tetű vagy! –ordította a zsáknak David. Röhögve kimászott belőle, Adam én pedig újra zokogni kezdtem. –Css! –ölelt magához David én pedig a mellkasába fúrtam az arcomat.
- Josh állj! –sikította Rosalie mire én a bátyámat kerestem a tekintettemmel. Ép átakart változni és Adamra akart támadni.
- Állj…-sikítottam de hirtelen elnyelt a sötétség.


Katy szemszöge

Nem mondhatjuk el neki, hogy az apja meg fog halni és tudom, hogy rosszul fog esni neki, hogy ezt mindenki tudja csak ő nem.
- Meg fog nekünk bocsátani. –ölelt magához Daniel.
- Hát remélem. –suttogtam. Hirtelen egy sikítást halottunk a fürdőből mire mindenki ott termet. Egy fekete zsákból nyúlt ki Adam keze Ashley pedig sikít. Nem ismeri fel.
- Te hülye állat! Hogy merészelsz ekkora hülyeséget csinálni! Igaza van tesódnak, egy hülye tetű vagy! –ordította a zsáknak David. Röhögve kimászott belőle Adam Ash pedig újra felzokogott. –Css! –ölelte magához Ashleyt.
- Josh ne! –sikította Rosalie. Épp átváltozott és Adamra akart támadni.
-Állj... - akarta sikítani Ashley, de összesett, ám David megfogta, mielőtt elérte volna a padlót.
- Héhé! –esett kétségbe Adam is most már.
- Te hülye! Ez a te hibád! –üvöltötte Josh.
- Már miért lenne az enyém? –kérdezte Adam de végig Ashleyt nézte.
- Te ölted meg apát! –ordította Joe.
- Te kussoljál! –szólt be neki Adam.
- Héééé! –jelent meg Belice mire Adam lemerevedett.
- Bocsánat én nem úgy gondoltam. –ment hátra felé, de megbotlott a zsákba és hátra esett.
- Még egy ilyen szót mondasz Joe-ra neked véged. Most nem, mert meghalok ha megöllek, de…Katy gyere csak ide! –elvigyorodtam majd oda sétáltam.
- Tudom, hogy mire gondolsz és szerintem remek ötlet. –vigyorgott Belice majd arrébb állt így a fél fürdőszoba a szolgálatomra állt. Daniel hátul megfogta a két kezét így nem volt esélye a menekülésre.
- Tudod annyira, hiányoztál az életünkbe, mint lufi árusnak a nyílzápor. –simogattam meg Adam arcát miközben végig a szemébe néztem. Nagy lendületből a leggyengébb pontjába rúgtam a magas sarkúmmal.
- És tudod. –folytattam. –szívesen kiverném a fogaidat, de miért tegyem elviselhetőbbé az arcodat? –mosolyogtam és oldalról adtam neki egy pofont, mire kirepült három foga.
- A tököm! –ordított.
- Hagyjuk. Most már legalább érzed, hogy mekkora fájdalom volt Ashleynek amiért a szívébe martál. –gúnyolódtam és újra tökön rúgtam. –Legszívesebben akkorát rúgnék, hogy a Göncöl szekér rendszámát olyan közelről lásd, mint most engem, de nem teszem mert… -közelebb sétáltam és a nyaka köré fontam karjaimat. Hátrahajtottam a fejem és vártam. Pár pillanat múlva tudta, hogy mit akarok így az arca közelíteni kezdett az enyém felé. Még jobban hátra hajtottam a fejem és óriási lendülettel és erővel lefejeltem. Hátra tántorodott majd rám nézett és összeeset.
- Ez szép volt. –mosolygott Daniel és megcsókolt.
- Wáááááááá a tököm! –hallottuk meg a kiabálását. Mindenki nevetni kezdett, még....
- Ashley. –suttogta David és magához ölelte a magához tért lányt.
- Szép volt Katy. –nevetett Ash.
- Köszönöm. –vigyorogtam.
- Apukátok magához tért, de nincs teljesen jól. Még nem biztos, hogy meghal! –nézett egyfolytában az ablakon kifelé Rosalie.
- Remélem nem. –suttogta Ash.
- Miért tetted? –hajoltam le Adamhoz.
- Nem én voltam! Ah tököm… -szorította az említett tárgyat. A csizmámmal ráléptem így még hangosabban felsikított.
- Miért tetted? –kérdeztem.
- Mert szeretem a lányát! –üvöltötte.
- Ezért? De hiszen miért? –kérdeztem újra de nem engedetem el a golyóit.
- Mert összevesztem az apjával és mert féltékeny voltam! –üvöltötte tovább.
- Miért vesztél össze apával? –kérdezte Ash.
- Miattad! –üvöltötte.
- Miért? –kérdezte David. –Hát azért, mert az apja jobban akart engem, mint téged! A verekedésből én kerültem ki győztesen és én szeretem jobban őt! Ezért igaz? –kérdezte David. Nem válaszolt így én még jobban nyomni kezdtem azon testrészét.
- Igen, igaz! –üvöltötte jobban. Elengedtem majd az oldalánál fogva az erdőbe, dobtam.
- Miért nem mondtátok el? –kérdezte pár perc múlva Ashley és mire mindenki felé kapta a fejét.
- Mert így akarták a szüleim. Öngyilkos akartál volna lenni, ha hamarabb megtudod az igazságot. –szólalt meg Belice.
- Máskor mondjátok el, oké? –kérdezte könnyeivel küszködve.
- Persze. Így lesz. –mosolyogtam majd megöleltem.
- Nem biztos, hogy meg fog halni, de nem lesz pompás állapotban. –szólt neki Rosalie én pedig elengedtem.
- Rendben. –sóhajtott. –Én mindent elmondok neked, és ezentúl te is nekem, oké? –nézett Joshra.
- Rendben. –ölelte magához a húgát. –Te vérzel? –húzta fel az orrát Josh és eltolta magától Asht.
- Jézusom! –sikított a lány. Ugyanazon a helyen vérzett ahol Bálint megvágta még annak idején.
- Ez miért van? –kérdezte Josh.
- Bálint vámpír és Londonban van. –nézett előre Rosalie.
- Ilyen nincs. –döbbent le Ashley. –örülök, hogy életben vagy. –nézett Joshra.
- Miért?
- Ezek szerint csak léteznek azok a vámpír haverok. –mondta gúnyosan.
- Én megölöm. –morgott fel David miközben Daniel a derekam köré fonta karjait.
- Nem! Beszélek vele és megy tovább minden! –mondta Ash.
- A mi sulinkba jön? –faggattam Rosaliet.
- Igen. Holnap lesz az első napja. A húga eddig is ide járt. –mondta.
- Ki a húga? –kérdeztem.
- Egy elsős lány. –vonta meg a vállát.
- Mi folyik itt? –nyitott be az ajtón Henriett.
- Azt ne mondjátok, hogy ő se tudja! –vágta oldalára egyik kezét Ash.
- De ő tudja. –mondtam majd lementem a konyhába és ittam egy kis vizet.
- Milyen volt a mozi? –kérdezte Ash anyukája de a gondolatai egészen máshol jártak.
- Rosalie szerint nem fog meghalni. –öleltem magamhoz Henriettet.
- Remélem is. –suttogta.
- De ki a húga? –kérdezte Josh Rosali-től.
- Miért érdekel annyira? –kérdezte vissza miközben lejöttek a lépcsőről.
- Mert a minap randiztam egy elsős lánnyal, mint azt te is tudod.
- Igazad van! –döbbent le Rosalie.
- Igaz? Én Bálint húgával randiztam? –kérdezte kitágult pupillákkal Josh miközben remegés futott végig a testén.



És ennyi:D Volt ihletem
És jó volt nővérem szülinapi bulija;)
Köszönni a köszöntéseket csajok;)
Szerintem(biztos is) holnap is lesz rész:D
Remélem kapok három-négy komit
Köszönöm a komit Kitta és Gicus:D(L)
Imádlak titeket:DPuszii csajok(KL):D

16. fejezet

Az utolsó mondatom után közelebb jött és szenvedélyesen, hosszasan megcsókolt.
- Most ezt miért kaptam? –suttogtam csukott szemmel.
- Sajnálom, hogy elhagytalak. –hangzott a válasz. –Ez az én hibám. –hallottam meg, már sokkal messzibbről a hangját. Kipattantak a szemeim és megláttam Davidot az ajtómnál.
- Egyáltalán nem a te hibád. –álltam fel, ő pedig előttem termet.
- De, hogy nem. Ha nem hagylak el, még most is boldogok lennénk. –simított egy kusza hajtincset a fülem mögé. Remegett a keze.
- Mi a baj? –kérdeztem lágyan és megfogtam remegő kezét.
- Miattam bántottak. –suttogta.
- Nem akarjuk hanyagolni ezt a témát? –léptem egyet hátra.
- Miattam bántottak. Ez az én hibám. –hajtotta le a fejét.
- Figyelj. –léptem vissza hozzá. Felemeltem az arcát és szemébe néztem. –Szeretlek, és most csak ez a lényeg. –mondtam és megcsókoltam.
- Rendben. –sóhajtott majd újra megcsókolt de már az ágyon feküdtünk.
- Aludj, szerintem. –szólalt meg egy fél óra múlva.
- Még egy hétig bírom. –vontam meg a vállam majd bekapcsoltam a TV-t és David-hoz bújva nézni kezdtem azt. Reggelig magamon éreztem azt, hogy nem a TV-t hanem engem figyel. Reggel tízkor összepakoltam a szobámat majd a Josh-ét is. Délben megfőztem az ebédet, majd kettőig tanultam. Felvettem egy fehér rövidnadrágot és egy kék felsőt majd egy fehér sportcipőt.
- A jegyed az én jegyem mellé szól. –vizsgálta mosolyogva a papírokat.
- Minő véletlen. –forgattam a szemeimet.
- Baj? –nézett rám.
- Nem. Csak tudod, akkor még nem voltunk együtt. –mosolyogtam. –Csak Rosalie akarta, hogy rájöjjek az igazságra. –mondtam.
- Értem. –hagyta ennyiben a dolgot majd ő is hazament átöltözni majd pontban háromkor lementünk a házunk elé. A Hale család „fiatal” tagjai már megérkeztek.
- Nem megyünk? –kérdezte David.
- Meg kell várnunk még Josht. –mosolyogtam.
- Sziasztok! –hallottam meg az említett nevet.
- Akkor mehetünk? –mosolygott David.
- Nem. –válaszolta Rosalie. –Max és Adam még nincsenek itt. –húzta a száját.
- Max itt van. Csak még beszélget az egyik haverjával de mindjárt jön. –bökött Ginny az utca másik végébe ahonnan tényleg Max közeledett.
- Jön Adam is? –kérdezte Jasper.
- Aha. –motyogta Max.
- Összevesztetek? –kérdeztem.
- Áh nem, csak egy szadista tetű, az, az egyetlen egy baj vele. –húzta ő is a száját.
- Megértelek. –mondta gondolatban David mire Daniel és Jasper kuncogtak én pedig megszorítottam David kezét.
- Mehetünk. –jelent meg Adam a másik irányból.
- Oké. –elindultunk. Én David és Ginny között mentem és hát ugye Max is ott volt szerelme mellett.
- Mit nézünk meg? –kérdeztem hátra kiabálva Rosalie-hoz.
- Nem tudom. –vonta meg a vállát. Tovább sétáltunk majd a mozi elé érve odaadtuk a jegyeket a nőnek, majd bementünk és elfoglaltuk a helyünket. Elkezdődött a film. Valami iszonyatosan nagy szerelmes filmet néztünk meg. A végén a csaj meghalt, de nem bírtam végig nézni ezért kimentem.
- Jól vagy? –jelent meg David is.
- Persze. –mosolyogtam. –Csak nem akartam elsírni magam. –nevettem.
- Pedig megnéztelek volna. –mosolygott majd megcsókolt.
- Haha. –ütöttem meg a vállát gyengéden, mire a többiek is kijöttek a teremből. Ginny sírt.
- Háhá. Én mondtam, hogy gyereki de te váltig állítottad, hogy nem fogsz sírni. –öleltem magamhoz a dinkát.
- Jól van, na. –szipogott mosolyogva.
- Jó volt a film csak túl nyálas volt. –mosolygott Jasper.
- Ja. –mosolygott Jenny is. –Elaludtál. –suttogta mire mindenki felnevetett.
- Haha. Nagyon vicces. –motyogta.
- Ugyan már bátyókám. Van ilyen. –nevettem én is.
- Ah, ti meg végig csókolóztatok. –nevetett Rosalie. –Jasper ők, legalább nem voltak hangosak. –mosolygott Rose.
- Nem is horkoltam! –vágta rá.
- Áh, nem. –mosolygott Katy.
- Mennyünk. –fogta meg Jenny kezét és a kijárat felé kezdte húzni. Mindenki újra felkacagott majd hazamentünk.
- Ez jó film volt. –mosolyogtam Davidra.
- A felét meg sem jegyeztem. –legyintett. Elmosolyodtam majd elmentem lefürdeni, majd meg vártam, amíg David is visszaér és lefeküdtünk „beszélgetni”. Így telt el a szombatom.
- Ma mit csinálunk? –kérdezte David reggel.
- Ma jön Belice. –mosolyogtam. –Messél magáról a családjáról meg minden. –öltöztem át majd az órára pillantottam. Tíz. Akkor félóra múlva jön. Megágyaztam majd visszafeküdtem David mellé és nézni kezdtem a plafont.
- Kíváncsi vagyok, mit fog mesélni. –sóhajtottam.
- Hát itt is vagyok. –jelent meg az oldalán Joe-val. –Bocsi, hogy félúton elhagytalak. –puszilta meg Joe-t majd leült.
- Áh semmi. –legyintett. –Csak a Csendes-óceán közepébe estem bele. –nevetett.
- Jó messzire voltatok. –ámultam.
- Megismerkedtem a nagyszüleivel. –mosolygott Joe.
- Szóval mesélsz…..? –néztem Belicére.
- Persze. 1728-ban születtem Londonban és 1746-hoz számítom azt, hogy megválasztottak Fehér Angyalnak. –mosolygott.
- Miért? –kérdeztem.
- Hát a családi származásom miatt. Tudod mindig ha a következő utód eléri a 18-éves kort onnan számít angyalnak. Nekem nem mondták el, hogy ez leszek, ezért nem akartam elvállalni a feladatott de megtettem. És, hát szerencsével jártam.
- Milyen feladatot? –kérdezte Joe.
- Azt, hogy vigyázzak rátok, rátok, és rátok. –mutatott rám, Davidra majd Joe-ra.
- Miért csak engem, Ginnyt, Maxot és Adamot tetted leopárddá? –kérdeztem az újabb kérdést.
- Mert ti voltatok –kettesével- a legjobb barátok. Így lettetek azok. Tudom, hogy mind kettőtöket úgy kellett átváltoztatni, hogy először egy vámpír utána pedig egy leopárd harapjon meg, de szerintem megérte. –mosolygott.
- Igen meg. –mosolyogtam én is. –De csak azért Ginny meg én mert a legjobb barátok voltunk? –húztam fel a szemöldököm. Nem értettem ezt a tényt.
- Azért nem voltatok, vagytok, lesztek. –mosolygott. Bólintottam.
- Az én családom más mint a többi vámpír és vérfarkas család. Mi sose bántunk semmit és senkit. Apa tavaly meghalt, amiért megölt egy embert. Anya még él, de ő nem vállalta el az Angyal szerepét, mert, neki sem mondták el. Nem bírt hazugsággal élni ezért elment. Néha találkozunk vele, a húgommal.
- A húgod több mint tizennyolc éves? –húztam fel a szemöldököm.
- Nem. Tizenhét, de én elmondtam neki még nyolcéves korában.
- Nem volt baj? –kérdezte Katy a sötétségből. Megjöttek ők is. Josh is betoppant ugyanebben a pillanatban.
- Nem volt baj, mert ezt senki nem tudja rajtunk kívül. Csak vigyáznia kell neki, hogy ne szólja el magát. Az pedig könnyen megy neki. –mosolygott Belice.
- És ki a fő angyal? –kérdezte Ginny. Ő és Max is megérkezet.
- Hát az ük,ük,ük,ük mamám. –mosolygott.
- Hány éves vagy? –kérdeztem Ginnyvel egyszerre.
- Kétszázhuszonhárom. –mosolygott.
- Mama. –bújt hozzá Joe játékból mire mindenki felnevetett.
- Kis lüke. –mosolygott Belice.
- Jó idős vagy. Én vagyok százhuszonöt éves. –mosolyogtam. –Alapból meg tizenkilenc. –nevettem.
- Még mindig én vagyok a legidősebb. –mosolygott Jasper.
- Mennyi is vagy? –kérdeztem. –kettő? –húztam fel a szemöldököm mire újra felnevettünk.
- Nem. Háromszáznegyvenkettő. –mosolyogva húzta ki magát.
- Uh. Ük tata? –nézett rá Joe mire újra felnevetett mindenki.
- Pimasz kölyök. –vigyorgott Jasper.
- És Joe egyszer megfog….? –néztem Belicére mire mindenki ránézett.
- Ha úgy dönt, hogy leakarja élni velem az életét, gondoskodni fogok róla, hogy soha nem fog meghalni. Mint ahogy Josh-ról is gondoskodtam már. –mosolygott mire felugrottam és megöleltem őt.
- Soha nem fogok meghalni? –húzta fel a szemöldökét, én pedig elengedtem Belicét és visszaültem a helyemre, David mellé, de ő az ölébe húzott.
- Nem, nem fogsz. Két éve olvastam Ashley gondolatai között. Belegondolt, hogy mi lenne ha…. Ezért elintéztem, hogy ne legyen „ mi lenne ha…”- .mosolygott.
- Köszönöm. –nézett rá Josh és látszott rakta, hogy boldog volt, nagyon.
- Szívesen tettem.
- És mit kellett tenned? –kérdezte Jasper.
- Ha úgy vesszük, csak annyit, hogy alá kellett írjak egy papírt. És a többi már nem az én dolgom. –mosolygott.
- És az legnagyobb ük szüleid hány évesek? –kérdezte David.
- Kétezer-nyolcszázhuszonhét. –felelte.
- Ahhh. Erre nem tudok mit mondani. –vakarta a fejét Joe. Kuncogtunk egyet.
- Máskor kell, folytassuk. –szólalt meg hirtelen Belice de nem nézett senkire.
- Mi a baj? –kérdeztem és megfogtam a vállát.
- Semmi, csak anyuval találkozunk. Tesóm már itt van. –mosolygott majd Joe kezét megfogva eltűnt.
- Szóval megtudtunk pár évszámot, azt, hogy soha nem fogok meghalni, és azt hogy miért vagytok leopárdok. –mutatott rám és Ginnyre Josh.
- Miért vesztetek össze Adam-mal? –kérdeztem Max-tól.
- Mert egy tetű. –legyintett.
- De miért? –kérdezte Rosalie. Most szólalt meg először.
- Mert…..mert….mert hülye és nem figyel másokra. –találta a szavakat.
- Te, tudod, hogy miről van szó? –kérdeztem Davidot. Síri csönd honolt és mindenki Max-ot kezdte figyelni, de nem szólalt meg senki. Kinyitottam az elmémet és apa vérbefagyott testével találta szembe magam. Nem éreztem semmit sem, csak azt a képet láttam a szemem előtt. Kipattantak a szemeim és csak Max-ot figyeltem.
- Apa meghalt!? –sikítottam kétségbeesetten és a sós könny már az arcomat csiklandozta.



És ennyi:D ha lesz időm, szerintem ma még jövök egy résszel /ha lesz ihletem és kedvem/:D:D
Remélem tetszik a rész és kapok három-négy komit:D
Köszönöm Gicus és Kitta a komikat:D:D
Imádlak titeket:DPuszii csajok(LK):D

15. fejezet

A rész:D


- Kis egoista. –nevettem fel majd áthajoltam az asztalon és megcsókoltam.
- Meghoztam a pizzát. –jelent meg a pincér. Elénk rakta majd rám nézett és elment.
- Tetszel neki. –nézett mérgesen utána David. Felnevettem.
- Van ilyen. Az iskolában kapásra mutatok neked hét embert, aki járni akar velem. De, nem kell megölni őket. –mosolyogtam.
- Neked így könnyű. –morgott.
- Hé, állj le. Ez így nem fog menni. Ha mindenkire féltékeny vagy….ez így nem lesz jó. Ha egy idegen férfi mellett elmegyek, ő se fog másra gondolni, mint amire az a hét fiú. Ne légy féltékeny. –mosolyogtam.
- De ha rájössz, hogy van nálam, jobb is és…
- Nálad jobb nincs. –vágtam közbe. –Rájöttem az igazságra, erre te most le akarsz beszélni róla? –húztam vissza a kezem. –Te tudod. –vontam meg a vállam és enni kezdtem.
- Nem úgy gondoltam és ezt te is tudod. Sajnálom, hogy ilyen vagyok..csak…csak…
- Megértelek. Holnap elmondjuk anyunak, hogy együtt vagyunk? –kérdeztem új témára váltva.
- Már tudja. –mosolygott mire nekem a pizza megállt a szám előtt.
- Honnan? –tettem fel a kérdést pár perc múlva.
- Mindent tud mindenki. Rosalie közvetítet nekik. –egyszer megfojtom a nővéremet.
- Josh is tudja? –tettem fel a következő kérdést.
- Nem ő nem. –gondolkodott el…Akkor még egy nehéz feladat áll előttünk.
- Majd én elmondom neki. –hebegtem. Az előző barátom nem volt valami fényes sem nekem, sem a családomnak.
- Mi a baj? –kérdezte hirtelen.
- Mi lenne? –erőltettem magamra egy mosolyt.
- Rosszul kérdeztem. Miért? –nézett szemeimbe.
- Mert…mert….-vakartam meg a homlokomat. –én szeretném elmondani. –mosolyogtam.
- Tudod pocsékul, hazudsz. –mosolygott.
- Ez az igazság. –mondtam. Vagyis hát félig. –tettem hozzá gondolatban. Még beszélgettünk egy, kicsit majd kifizettük a vacsorát és hazamentünk.
- Ma nem maradhatok éjszakára. –hajtotta le a fejét. Kicsit rossz volt ezt hallani.
- Ezért nem kellett volna elvinned, vacsorázni. –feküdtem be a megvetett ágyba.
- Ez nem igaz. –állt még mindig az ajtóba. Megfordultam így hátal voltam neki és becsuktam a szemem.
- Jó éjt. –suttogtam és aludni akartam de hirtelen, egy kéz ölelt át.
- Most haragszol? –kérdezte.
- Már miért haragudnék? Nem én akarok nem veled lenni. –pattantak ki a szemeim.
- És nem, nem akarok, hanem nem maradhatok. A ma éjjelt a bátyáddal töltöd. El fogsz neki mondani mindent. Rosalie szólni fog, mikor végeztettek, és én jövök. –puszilt meg. Elakart hajolni de én visszarántottam és szenvedélyesen megcsókoltam. Rám esett de az egyik kezével megtartotta magát, míg a másikkal a derekam alá nyúlt és kissé felemelt így még jobban simultam testéhez.
- Szeretlek. –suttogta majd eltűnt, pont abban a pillanatban amikor valaki kopogtatott az ajtón.
- Igen? –szóltam ki.
- Szia. –jött beljebb az ajtón Josh majd hozzám sétált és leült az ágyam szélére. –Miujság? –kérdezte.
- Hát…öhm semmi különös. –mosolyogtam és feloltottam az éjjeli lámpámat.
- Velem se. Holnap randim lesz. –mosolygott.
- Kiiiiiiiiiveeeeeeeeel? –néztem rá.
- Van egy elsős lány. A neve Sandy-nek hívják. Gondolom ismered? –mosolygott. Bólintottam és örültem, hogy a bátyám végre igent mondott az egyik kérőének.
- Nem ő kért engem. –szólalt meg mire nekem egy újabb mosoly terült szét az arcomon. Szóval ő kérte meg. Ilyen sincs, minden évben.
- Ki vagy te és mit tettél Josh-al? –vontam fel a szemöldököm de elröhögtem magam.
- Egyszerűen jó lesz a kapcsolatom vele. –mosolygott.
- Értem. A jósnőnk megjósolta igaz? –kacsintottam. Nevetve bólintott majd kivette Marit és vele kezdett játszani.
- Most nekem kell bevallanom valamit. –néztem a tengeri malacomat.
- Na és mit? –csiklandozta meg Marit.
- Van valakim. –suttogtam mire ő lemerevedett és Mari kiesett….majdnem a kezéből de sikeresen utána kaptam.
- Hogy mit mondtál? –szótagolta a szavakat.
- Azt, hogy van valakim. –suttogtam újra.
- Biztos vagy te ebben? Megbízol benne… nem úgy, mint Bálintban? –kérdezte én pedig visszaemlékeztem a múltra.



Hihetetlenül szerelmes voltam. Nagyon szerettem Bálintot, és nagyon sokat voltam vele együtt. Ember, volt de tudta, hogy én mi vagyok. Három év után megcsalt. Megbocsátottam neki de a heg megmaradt bennem. Egy év múlva, inni,cigizni és drogozni kezdett. Rájött, hogy az alkoholtól nem tudok átváltozni, és mindig valamilyen módon itatott velem alkoholt. Sokat vert, de anya nem hitte el nekem, és ahhoz pedig Bálintnak túl sok vámpír ismerőse volt, hogy Josh-nak szóljak. Elhagyni nem mertem, mert szerettem. Tudom, hogy hülye voltam de ezek után is szerelmes voltam belé. Nem kellett neki AZ a dolog és én tisztában voltam vele, hogy megcsal. Erre csak a negyedik év után jöttem rá. Elhívtam hozzám és elmondtam neki az igazat.
- 25 éves vagy. Nem hiszem el, hogy kibírtad mellettem négy évig, olyan dolog nélkül! Megcsaltál de nem baj. –vontam meg a vállam.
- Szóval vége? –kérdezte értetlenül. A szemei pirosak voltak így tudtam, hogy füvezet.
- Igen. –sóhajtottam. –Vége. –hunytam le a szemem. Közelebb jött de én elhajoltam a pofonja elől. A nappali másik végébe szaladtam és a sarokban megálltam. Bálint felvett egy kést és elindult felém. Életemben nem láttam még ilyen mérgesnek. Kint csapódott a kocsi ajtó és valaki lassú léptekkel a ház ajtaja felé kezd sétálni, miközben dúdol valami dalt. Bálint megáll egy pillanatra mire léptek is, leállnak majd újra elindul de már gyorsabban a kést felém tartva.
- Valaki! Segítség! –sikítottam és lehajtottam a fejem, mire kicsapódott az ajtó és Josh ugrott be. Mire felmérte a terepet Bálint és köztem egy lépés is alig volt. A kés súrolta a kezemet és éreztem, hogy kicsordul a vérem, de több fájdalom már nem jött. Felegyenesedtem. Josh Bálintot a torkánál fogva taszította falhoz.
- Ha bántani mered a húgomat….neked….neked…
- Állj! –kiáltottam mivel Josh már a kezét emelte.
- Mi az? –nézett rám, Josh mire Bálint újra nekem akart jönni, de ő újra megfogta. –Na mit mondtam… -ütötte szájon, mire Bálintnak vérezni kezdett a szája és az orra.
- Állj! –sikítottam. –Josh hozz valami rongyot! Azt hiszem a kés elvágta az egyik eremet! –sikítottam mire Josh széttépte a pólóját és hozzám szaladt.
- Kösd be! Addig én…. –dühöngött majd felegyenesedett –mivel és már a földön térdeltem- és visszament Bálinthoz.
- Nem bántsd! Csak küld el! –ordítottam, de nem a kézfájásom miatt hanem, mert féltettem a bátyámat. -Ha rájönnek a haverjai, hogy bántottad nekünk végünk! –ordítottam jobban.
- Nincs is semmilyen vámpír haverja! Csak kitalálta az egészet! –szűrte ki a fogai között Josh.
- Szóval ezért… -álltam fel nagy nehezen. –Szerettelek, te meg kitaláltad ezt csak azért, mert tudtad, hogy szeretem és féltem a bátyámat a képzeletbeli haverjaidtól. Tudtad, hogy nem mondom el Joshnak, hogy nap mint nap kezet emelsz rám, mivel ő bántana téged, és akkor neki a vége a haverjaid segítségével? Hát ez bejött. –suttogtam mivel már fájt az elvágott erem, nagyon.
- Te bántottad? –nézett Bálintra. A szemei összeszűkültek és még mérgesebb volt mint eddig.
- Hagyd. Inkább menjünk a korházba utána, pedig elintézitek ezt magatok között. Nekünk vége. –néztem Bálintra majd Josh karjaiba zuhantam és elnyelt a sötétség. Ez az utolsó emlékem róla. Rólunk.



- És ki az? –kérdezte hirtelen Josh.
- Kettőt találhatsz. Jóképű. Csinos. Intelligens. Szép mosolyú. –mosolyogtam, könnyes szemmel mivel a régi emléktől…
- Húúú, Adam? –kérdezte.
- Nem teljesen. –mosolyogtam.
- Jóképű…csinos…szép mosolyú….Én? –nézett rám kikerekedett szemmel, mire én felnevettem.
- Persze, csak is. –nevettem mint egy hülye.
- Na jó. Legyünk komolyak. Ki az? –kérdezte.
- David. –mosolyogtam.
- Mikor lesz a gyerek? –vigyorgott.
- Hogy mi? –néztem megszeppenten.
- Hát tudod. Mindig úgy van a pároknál, hogy lakás,kocsi,házasság gyerek. Nektek már csak a gyerek kell. Meg a lakás de az mellékes. –mosolygott.
- Itt még nem tartunk. Amúgy meg elég jól fogadtad ezt a tényt, hogy barátom van. –mosolyogtam.
- Hát jó, de azóta….azóta te is felnőttél és tudsz gondolkodni. –vakarta meg a homlokát. Én is ezt szoktam, mikor hazudok.
- Tudod, te is és én is pocsékul hazudunk. –mosolyogtam. –Mond meg, hogy tisztában vagy vele, hogy David megtudd, védeni, és te is tudod, hogy szeret nagyon. És sosem bántana. –mondtam.
- Nyertél. –felelte.
- Holnap te is jössz moziba? –kérdeztem.
- Persze. És Adam-ék is jönnek. –húzta a száját.
- Nem vagy velük jobban? –hitetlenkedtem.
- De Maxal igen. De Adam…ő olyan más. –húzta meg a vállát.
- Igen. Ő is járni akar velem. –forgattam a szemeimet. –Pedig alig ismer. –mérgelődtem.
- Egyszer megmentett. Azért hálás vagyok neki. De…..megyek aludni. –hadarta gyorsan. Adott egy puszit és kiment. Fel sem fogtam, hogy mi történt csak mikor megéreztem édes ajkait enyémeken magamhoz tértem.
- Végre. –öleltem magamhoz életem szerelmét.
- Nem is mesélted, hogy volt egy nem kedvelt barátod. –tért egyből a tárgyra. Elmeséltem neki mindent, amit Joshnak is ő pedig nem várt reakcióval fejezte be a dolgot. Az utolsó mondatom után közelebb jött és szenvedélyesen és hosszasan megcsókolt.



Ma fogja nővérem elolvasni elsőnek a Blogot!:D
Remélem tetszik majd neked Judit:Dszeretlek:D<3


Köszönöm a kommit, Gicusnak és Kittának nagyon jól esnek a szavaitok. Remélem ez a rész is tetszik és megint kapok két-három komit:D szerintem holnap lesz rész, mivel holnap lesz Nővérem szülinapja és szerintem vacsora közben megint kapok egy két ihletett:D
Imádlak titeket:D Puszii csajok;)(KL)

14. fejezet

hazudtam:$ Kész a rész:) nincs benne sok minden de remélem tetszik:D



- Tudod. –sóhajtott. –Nincs nekem boldogabb pillanatom, mint amikor szeretetemet neked adhatom, vagy mikor szeretetedet megkaphatom, és mikor mindezeket megtarthatom, akkor jövök rá: Szeretlek Nagyon. Katy Hale. Leszel a feleségem? –kérdezte legszebb mosolyával. Tudtam, hogyha ember lennék rég elájultam, volna, de így.
- Szerinted, itt lennék, ha a válaszom nem lenne egyértelmű? –mosolyogtam mire ő elővett egy kis dobozt a zsebéből. Felhúzta újaimra a gyűrűt és szemeimbe nézett.
- Szeretlek. –mondta ki a világ leggyönyörűbb szavát.
- Én is szeretlek. –mosolyogtam mire ő közelebb jött és megcsókolt. Ebbe a csókba adtuk bele a harminc és összes eseményét. Minden, ami eddig történt szinte újra átéreztem és hihetetlenül szerelmes voltam.
- Mennyünk haza. –fogta meg a kezem és elindultunk a házunk felé.


Ashley szemszöge


Otthon ültünk, miközben a szemébe néztem. Szeretem. Tudom, sokszor mondtam már de, akkor is szeretem.
- Én is szeretlek. –mosolygott és megcsókolt. Mosolyogva elmentem fürdeni majd fel fogtam a hajam és visszamentem hozzá.
- Katy és Daniel összeházasodnak. –szólalt meg nekem pedig egy óriási mosoly terült szép az arcomon. Remélem nekik is olyan szép lesz az esküvő, mint nekünk volt. Tudom, hogy boldogok lesznek.
- Hány éve vannak együtt? –kérdeztem miközben csak őt néztem.
- Harminc. Pontosan harminc. –mosolygott David.
- Jézusom! És hanyaggyára házasodnak össze? –kérdeztem.
- Elsőnek. –válaszolt.
- Jó sokáig húzták. Mi már a második évben megtettük. –vigyorogtam.
- Igazából csak Daniel. Nem volt vele tisztában, hogy mit akar Katy. Pedig érzik és olvassák oda-vissza egymás érzéseit, gondolatait. Nem tudom mi annyira nem tiszta. –mosolygott.
- Természetfelettik vagyunk az biztos. –mosolyogtam én is.
- Tudod mennyire örülök, hogy ez így alakult. –ölelt magához.
- Én is örülök a boldogságnak. –mosolyogtam.
- Sajnálom, hogy elhagytalak. Nem lett volna szabad…-hajtotta le a fejét.
- Áj! –álltam fel. –Én sokkal rosszabb dolgot tettem! –mutattam felé.
- Mit tettél? –húzta fel a szemöldökét.
- Miattam lettél vámpír! Mindenki ezt állítja, és mindenkinek igaza van! Miattam vették el a lelked! Szerinted ez nem elég ok annak, hogy megutálj? –kérdeztem.
- Nem, nem elég mivel nem miattad lettem vámpír. –szólt nyugodtan én pedig visszaültem az ágyra.
- De igen! Ha nem szerettél volna annyira…….
- Szerinted, az a te hibád, hogy én szerettelek?-rakta a száma a kezét.
- Igen, mert majdnem belehaltál! –suttogtam.
- És akkor nem ismerjük meg, újra egymást. –suttogta ő is.
- Egyszer úgyis kiderült volna minden. –vágtam vissza.
- Például, hogy nem vagyok én se szűz? –mosolygott.
- Nem vagy szűz? –döbbentem le. –De hiszen vámpír és…..-és ekkor jöttem rá, hogy milyen szőke vagyok. Hiszen együtt vesztettük el! A fejemet kezeimbe temettem és röhögni kezdtem kínomba. Ilyen hülye nem lehetek!? David se tett máshogy. A hasát fogta a nevetéstől.
- Még, jó hogy nem emlékszel rá. Ha már azt se tudod kivel. –mosolygott mire én hozzávágtam egy párnát.
- Na, kössz. Ezt úgy mondtad, mintha belettem volna rúgva és nem emlékeznék semmire. –nyújtottam ki a nyelvem.
- Most komolyan. –hajolt közelebb. Az arca már súrolta az enyémet. –Megrészegítettelek? –mosolygott és megcsókolt.
- És akkor én vagyok az egoista. –mosolyogtam én is de, nem engedtem el.
- Haha. Nem akarsz aludni? –kérdezte.
- Nem tudom. –fintorogtam. –Sokat aludtam mostanában. Most meg itt vagy és egyáltalán nem vagyok fáradt. –mosolyogtam.
Egész éjjel beszélgettünk. A múltról. A jelenről. A jövőről. Mindent percben elmondta, hogy szeret én, pedig mindig megcsókoltam. Örültem, hogy itt van. Ez volt az eddigi legjobb éjszakám. Volt mikor csak néztük egymást és csöndbe voltunk, de én élveztem az éjszaka összes pillanatát. Persze nem történt semmi OLYAN dolog. Ez ő is így akarta és én is. Így volt a legjobb.
- Ideje suliba menni. –szólalt meg miközben még én épp röhögtem valamin.
- Mennyi az idő? –húztam fel a szemöldököm.
- Fél hét. –kaptam a választ.
- Hogy mi? Már? –ültem fel és gyorsan az órára, néztem. Igaza volt.
- Haza megyek. Majd jövök érted. –csókolt meg és eltűnt.
- Rendben. –suttogtam a semminek. Elmentem felkölteni Josht majd felvettem egy leopárdmintás rövid ruhát és egy fekete magas sarkú csizmát majd felfogtam a hajam és lementem ahol már David várt rám.
- Szia. –csókoltam meg.
- Szia. –csókolt vissza. Elindultunk gyalog az iskolába de végig egy szót nem szóltunk. Csak a csizmám kopogása hallatszódott és a lélegzetvételem. Mikor a sulihoz értem mindenki nagy mosollyal köszönt. A gondolatokban láttam, mindenki tudja, hogy együtt vagyunk.
- Végreeeee. –sikított Ginny mikor beértem a matek terembe és a nyakamba ugrott. Visszaöleltem majd leültem mellé.
- Láttam mindent. Jó volt a közvetítés. –mosolygott mire megforgattam a szemem.
- Ashley elköltözött. –mosolygott jobban.
- Hát Katy pofonjától én is megijedtem volna. –nevettem. –Szép ütés volt az, biztos. –vigyorogtam.
- Aha. –bólogatott Ginny.
- Holnap megyünk moziba? Vasárnap te is átjössz? –kérdeztem tőle.
- Mindenki ott lesz. Segítsek rendet tenni a szobádba? –kuncogott mire oldalba böktem. A tanár elkezdte az órát, de nem nagyon figyeltem. Mindig az ablakon bámultam ki és az erdőt figyeltem. Rá gondoltam, a változatosság kedvéért.
- Szerinted, újra el fog hagyni? –kérdezte hirtelen Ginny.
- Nem hiszem. Hiszen még tíz napja vagytok együtt. –mosolyogtam.
- De nem engem Max. Hanem téged David. –szólt miközben mint a ketten jegyzeteltünk.
- Hát egyszer úgyis megun. –húztam a szám.
- Amúgy tudtad, hogy Katy és Daniel összeházasodtak? –kérdeztük egyszerre a másikat. Elvigyorodtunk és tovább írtunk. Eltelt a nap és nem történt semmi szokatlan.
- Tessék itt a jegyed. –nyomott a kezembe a semmiből reppent Rosalie egy papírdarabot.
- Oh, oké. Holnap háromra előttünk? –kérdeztem ő pedig bólintott.
- Rendben. –suttogtam újra a semminek, mert eltűnt. Hazasétáltam majd elkezdtem összepakolni a ruhámat mikor hirtelen csörögni kezdett a telefonom.
- Igen? –szóltam bele.
- Szia. –köszönt egy gyönyörű hang. Ezer közül is megismertem volna.
- Ma át menyek? –kérdezte és hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Ezért kár volt felhívnod. –mosolyogtam.
- Nem baj, jobb pofára esés előtt tudni, hogy valaki ki akar buktatni. –szólt.
- De te vámpír vagy és megvéded magad. –suttogtam.
- Este kilence ott leszek. Majd találkozunk. Szeretlek. –suttogta és letette a telefont. Felmentem MSN-re és ráírtam egy személyre.

Ashley<3 üzenete:
Szia!
Katy:) üzenete:
Szia! Gondolom Te is hallottad a hírt?:)
Ashley<3 üzenete:
Ebben a családban ki nem? –mosolyogtam.
Katy:) üzenete:
Hát, az jó kérdés. Vasárnap Belice hozzátok megy? Mindenkinek tartogat valami ujjat!:)
Ashley<3 üzenete:
Igen hozzánk.
Katy:) üzenete:
Remélem boldogok, lesztek az öcsémmel! Örülök, hogy végre rájöttél, hogy szereted! Szép pár vagytok! :)
Ashley<3 üzenete:
Köszi. Na mennem kell. Majd beszélünk. Szia. Puszi. –köszöntem el majd lejöttem MSN-ről és lementem vacsorázni. Később elmentem fürdeni majd befeküdtem az ágyba és Davidot vártam. Nem jött csak tizenegy óra felé.
- Szia. –csókolt meg. –Sajnálom, hogy késtem, csak elmentem vadászni. –mosolyogott.
- Ilyen hülyeségekért, ne kérj bocsánatot! –motyogtam.
- Mikor lesz Katy és Daniel esküvője? –kérdeztem.
- Hátha Rosali-n múlna akár egy óra múlva készen lenne minden, de egy hónap múlva. Gyorsan itt lesz az idő az biztos. –mosolygott.
- Nem szeretnél velem most eljönni vacsorázni? –mosolygott.
- Most? –döbbentem le.
- Persze. Tíz perc múlva itt vagyok. –tűnt el. Fel sem fogtam a mondani valójának a lényegét, de felálltam és felvettem egy farmert és egy kék nyakba köthető felsőt. A nadrágot beletúrtam a fekete csizmámba majd felvettem egy fehér hosszú ujjút és kiengedtem a hajam.
- Mehetünk? –ugrott be az ablakon David. Egy farmerban és egy fehér ingben volt fekete haját pedig a szép összeborzolta. Elindultunk valahová, bár igazán nem tudtam, hogy hová. Végül egy kis csárdánál kötöttünk ki. Kint leültünk az egyik asztalhoz majd rendeltünk egy pizzát –mivel nem voltunk valami éhesek és vártunk.
- Tudod, szeretlek. –mosolygott.
- Én is szeretlek. –fogtam meg az asztalon a kezét. Elmosolyodott.
- Sokat gondolkodtam kettőnkön és a többiek gondolatain. Mindenki szerint jól döntöttünk. Szerinted is? –kérdezte.
- Hát persze. Szeretjük egymást és az a lényeg. –mosolyogtam.
- Reméltem, hogy ezt mondod. És sajnálom az Ashley-s dolgot. Nem tudtam, hogy így bedőlök neki. –hajtotta le a fejét.
- Nem a te hibád, hogy az a liba átvert. Katy megadta neki a magáét. –nevettem.
- Az biztos. –nevetett ő is. –Nem gondoltam volna, hogy ilyen is tudd lenni. De kellemesen csalódtam. –mosolyodott el.
- Hát igen, őt mindenki szereti. –mosolyogtam és az illetőre gondoltam.
- Hát az én nővérem. –húzta ki magát David.
- Kis egoista. –nevettem fel majd áthajoltam az asztalon és megcsókoltam.




és ennyi:D
remélem tetszik és kapok megint egy-két komit legalább:/
nem azért, hogy nyagassalak titeket, csak tudjam, hogy jó-e a blog.
Gicusnak köszönök minden komit eddig kaptam:) nagyon jól esnek a szavai:D Mint Annának és Kittának is:D:D:Dimádlak titeket csajok:D
Holnap vagy holnap után friss:D
puszii:)

13. fejezet

Rájöttem. Ha valaha is kiejtettem azt a szót a számon, hogy Boldog vagyok, hazudtam. Ha most kiejteném, nem mondanák mást, csak a színtiszta igazságot. Nem hiszem el, hogy megtörtént és nem tévedtem. Szeretem őt, most. Ezelőtt. Ezután. A második életemből hiányzott valami. Valami, ami beragyogta napjaimat, és szeretett. Pár hónap alatt rájöttem, hogy mi az. Vagyis, ki az.


David szemszöge


Rájöttem. Ha valaha is kiejtettem azt a szót a számon, hogy Boldog vagyok, hazudtam. Ha most kiejteném, nem mondanák mást, csak a színtiszta igazságot. Nem hiszem el, hogy megtörtént és nem tévedtem. Szeretem őt, most. Ezelőtt. Ezután. A második élet részemből hiányzott valami. Valami, ami beragyogta napjaimat, és szeretett. Pár hónap alatt rájöttem, hogy mi az. Vagyis, ki az.


Daniel szemszöge


A nappaliban ülve mindenki Rosalie-t figyelte. Vártuk, hogy mi lesz, de nem látott semmit. Szomorúan felállt és emberi tempóban felment a szobájába.
- Szegény –sóhajtott Életem, majd ő is felállt, és felment a szobánkba. Követtem.
- Össze fognak jönni – suttogtam neki úgy, hogy csak ő hallja.
- Honnan tudod? –nézett rám gyönyörű szemével.
- Láttam Ashley gondolatait. Meg fogja Davidnek mondani a színtiszta igazságot – ültem Katy mellé. Rám mosolygott és megcsókolt. A szemembe nézett egy örökkévalóságig tartó pillanatig, nem szólalt meg, de én így is tudtam, hogy mit akar a tudatomra adni.
- Én is szeretlek – öleltem magamhoz.
- Emberek! Emberek! –sikított hirtelen Rosalie. Katy és én nem mozdultunk, csak szerelmem mosolyodott el.
- Vámpírok! Wáááá – szaladt fel Jasper a lépcsőn és betörte Rosalie szobájának ajtaját.
- Akkor vámpírok, na – mérgelődött. – Sikerül! – Éreztem a hangján, hogy mosolyog. Néma csend, majd egy másodperc múlva „Siker” kiáltásokkal telt meg a ház. Mindenki boldog volt, öcsém boldogsága miatt.


Katy szemszöge


Végre rájött, hogy szereti. Mindenkit boldogsággal töltött el ez a pár szó. Még Ashley anyukája, Henriett is örült, pedig a lánya előző barátja miatt elégé félt ettől.
- Na mit mondtam? – nézett rám mosolyogva Daniel. Megöleltem, majd megcsókoltam és mosolyogva felálltam. Követett David szobájába – ami a ház legmagasabb pontján volt - majd beugrottunk az erdőbe, és kezünket összekulcsolva futni kezdtünk. Boldog voltam, pedig alig van közöm az egészhez.
- Jó, látni, hogy újra boldog vagy! – kapott fel hirtelen Daniel, majd a kis réthez érve lefektetett a földre, aztán fölém hajolt és megcsókolt.
- Hát, ha az öcsénk boldog mi is azok vagyunk – csókoltam meg most én.
- Emlékszel mikor mi jöttünk, így össze? – vigyorgott Daniel, majd beletúrt bronzvörös hajába. Én is visszaemlékeztem és elvigyorodtam.
- Hát igen, nem akartam elhinni, hogy szeretsz. Még ember voltam. Egy ilyen tökéletes ember, vagyis vámpír, nem szerethet bele egy ilyen kisvárosi lányba, de aztán az évek során rájöttem, hogy de szerethet – mosolyogtam, és újra megcsókoltam.
- Nem akartál közel engedni magadhoz, mert féltél, hogy én is összetöröm a szíved. Minden este veled aludtam el, de te nem tudtál róla. Féltél a sötétben, és kislámpával aludtál –vigyorgott, mire én adtam neki egy pofont.
- Tapló – vágtam be a műdurcit.
- Van ilyen – csiklandozta meg az oldalamat, mire én sikítani kezdtem.
- Még a végén azt hiszik, hogy kínozlak – gurult le rólam, de én ráültem, így én voltam most felül.
- Mivel kínzol is, mert nem csókolsz meg – vigyorogtam. Arca közelíteni kezdett az enyém felé, de az enyém mindig annyit emelkedett, amennyit az övé is.
- Ez így nem ér – vágta be ő is a műdurcit.
- És, akkor én alszok kislámpával? – csókoltam meg.
- Gyere – állt fel. – Itt az idő – fogta meg a kezemet és húzni kezdett magával.
- Hova megyünk? – néztem rá, és tartottam vele a tempót.
- Mindjárt meglátod. Csukd be a szemed! – ölelt át. Becsuktam és rövidke kis szelőt éreztem, majd megálltunk. – Kinyithatod – hallottam a hangján, hogy mosolyog. Körbe néztem és….nem láttam semmit csak az erdőt.
- Mi az? – húztam fel a szemöldököm. Mosolyogva megfogta a kezem, és elkezdett velem sétálni egy kis ösvényen. Még sosem jártam itt.
- Hová megyünk? – kérdeztem. Nem válaszolt, csak ment előre. Egy újabb rétre értünk. Nagyobb volt a Mi rétünknél. Mikor körbe néztem, megláttam a rét végén egy asztalt, amin két gyertya pihent és tele volt csodás ételekkel – a kedvenceimmel - és a Daniellel közös képünk is ott volt, hajszálpontosan az asztal közepén feküdt. Daniel az asztal mellett állt, és mosolyogva intett, hogy mennyek oda.
- Most vacsorázni fogunk – mosolygott.
- Rendben – öleltem át, majd kihúzta nekem a széket, én pedig helyet foglaltam. A távolból halk zene szólt.
- Jó étvágyat! –mosolygott Daniel, és megvárta, amíg enni kezdek.
- Sok minden köt hozzád már – mondta, miközben ő is enni kezdett. – És tudom, hogy te is és én is úgy tervezem, hogy a hátralévő életünket együtt töltjük le. Fogalmazhatnák úgy is, hogy az örökké valóságig szeretni foglak. Semmi nem állhat az utunkba ezt te is jól tudod –mosolygott.
- Én is szeretlek – mosolyogtam.
- Amikor rád gondolok, melegség járja át a szívemet. Egy különös érzés kerít hatalmába, ha kiejtem nevedet. Velem vagy mindig, minden percben, órában, napba, hétben, hónapban, évben és én nem tudnék elszakadni tőled. Most pedig… – állt fel mikor látta, hogy befejezem az evést -… gyere – fogta meg újra a kezemet, és a rét közepére húzott. A zene hangosabb lett, Daniel pedig mosolyogva megcsókolt. Elváltak ajkaink, ő pedig a derekamra csúsztatta egyik kezét, a másikkal pedig megfogta a kezemet, és táncolni kezdtünk. Egyfolytában gyönyörű aranybarna szemeibe néztem, vagy tökéletes arcát bámultam, ő pedig folyton mosolygott.
Hihetetlen, hogy Ő az enyém. Egyedül az enyém. Senki másé. Szeretem, és ő viszont szeret. Nem ver át, mint egy hülye libát, hanem szeret, mint barátnőt. Mindig a kedvemben jár, és boldoggá tesz. Mindig, mindenhol, mindenféle hangulatban ott van mellettem és vigyázz rám. Szeretem őt. Pontosan harminc éve csókolóztunk először. Bevallotta, hogy szeret és, hogy nem tud élni nélkülem.
- Nem tudom, hogy hányszor kell elmondanom, hogy szeretlek, ahhoz, hogy megértsd, mit is érzek igazából. Tudom, hogy érzed, de más – nézett gyönyörű szép szemeivel.
- Hogy, hogyan szeretlek? Hadd soroljam el. Ameddig szerinted lelkem ér, oly messze forr, Szerelmem. Szerinted ez hosszú, nekem nem, de ha te is ott vagy, maga az örökkévalóság –mosolyogtam.
- Akkor nagyon szerethetsz – mosolygott ő is, és újra megcsókolt.
- Van ilyen – csókoltam meg hosszasan. Az aranybarna szempárban nem láttam mást, csak határtalan boldogságot. Örültem, hogy szavaimmal boldoggá tudtam tenni Őt, pedig csak az igazságot mondtam. Szerelmes vagyok belé, és ezt ő is tudja.
- Sétálunk egyet? – kérdezte, és abbahagyta a táncot. Emberi tempóban sétáltunk az ezeregy fa között és élveztük egymás közelségét. Két-három órán át sétálhattunk, mikor újra egy réthez értünk.
- Hány rét van még ebben az erdőben? – húztam fel a szemöldököm.
- Ne foglalkozz vele. Gyere – fogta meg a kezem, és a rét közepére húzott. Letérdelt elém, és egy óriási rózsacsokorral emelkedett fel. Nem tudtam elképzelni, hogy honnan vehette elő.
- Számold meg! – szólalt meg, én pedig számolni kezdtem. Egy…kettő…három………………..húszon nyolc, húszon kilenc, harminc.
- Harminc – vontam fel a szemöldököm. És ekkor minden leesett.
- Ma van a harmincadik évfordulónk – mosolygott, és letette a rózsákat, majd felállt s megcsókolt.
- Tudod, – sóhajtott – nincs nekem boldogabb pillanatom, mint amikor szerelmemet neked adhatom, vagy mikor szerelmedet megkaphatom, és mikor mindezeket megtarthatom, akkor jövök rá: Szeretlek Nagyon. Katy Hale. Leszel a feleségem?





Nem lett valami hosszú, de remélem tetszeni fog:D
várok sok komit:)(Szavazzatok a blog sarkán legaláb:D)
Szerintem holnap is jövök résszel:D
Imádlak titeket:D
puszi(:



Gicus:D Kíváncsi vagyok a véleményedre:D
imádlak(L)
puszi(:

12. fejezet

Egy segítő.


- Remélem, ezt nem felejted el. Szeretlek. –suttogta és eltűnt. Levegő után kapkodva álltam az ágy mellett, miközben egy hideg fuvallat csókolta meg arcomat. Megcsókolt. Nem tudtam másra gondolni csak erre. Megcsókolt. Leültem az ágyra, és a nyakláncomat kezdtem markolni, amit tőle kaptam. Az ezer egy pillangóból, amit akkor éreztem, mikor az ajka az enyémekhez ért, egyetlen egy nem akart elszállni. Üzenni akart nekem valamit, és én tudtam, hogy mit. Szavak nélkül is segített rájönni, hogy szeretem Őt. Kevés idő telt el amióta visszajöttek, de én szeretem Őt. Ezt próbálta, a tudatomra adni, de én hülye nem vettem észre, hogy talán én még jobban is szeretem őt, mint ő engem. Képtelenség ez az egész de, lehet hogy ez az igazság. A pillangó még mindig nem akart elszállni.
- Nem megyek utána. –suttogtam a hasamnak. Tudtam, hogy hülyeség amit csinálok most, de beszélgetnem kell valakivel. –Nem fogok utána menni. –mondtam a pillangónak halkan. Megvártam, amíg lenyugszik a szárnycsapkodással majd kivettem Marit a terráriumából, és a szívemre raktam, miközben lefeküdtem.
- Szerinted mit tegyek? Elmondjam neki, hogy szeretem, vagy várjak még? –kérdeztem Marit halkan választ várva. A pillangó nagyot, csapot a hasamba miközben lejátszódott előttem, hogy elmondom neki az igazságot.
- Tudom, hogy te mit akarsz. –suttogtam a pillangónak. –De, hogy én mit akarok, azt még én sem tudom. –fejeztem be. Játszottam még egy kicsit Marival majd visszaraktam a terráriumába. Elmentem lefürödni majd hajat mostam és lefeküdtem aludni. Éjfél fele sikeresen elaludtam.
- Szia. –köszönt a szemem előtt a pillangó.
- Szia. Tudod, hogy milyen idegesítő vagy? Mindig ellenkeznem kell ellened. –motyogtam neki, bár igazából nem is rá voltam mérges. Sőt nem is voltam mérges, inkább összezavarodott.
- Nem ellenem ellenkezel. –mondta. –hanem az igazság elől. Bevallottad, hogy szereted, még sem fogod elmondani neki. Megcsókolt és nem az undorodás jele, hanem én jelentem meg benned. Szerinted, ha nem szeretnéd, nem csókoltál volna vissza, hanem adtál volna neki egy pofont. –mosolygott a pillangó. –Tudom, hogy most nem tudsz mit mondani. Az eszed azt diktálja, hogy ne mond el neki, a szíved pedig azt, hogy igen. És tudod, hogy-hogy van a mondás….
- Mindig a szívedre hallgass. –suttogtam lehunyt szemmel. Tudtam, hogy igaza van.
- Én mindig itt leszek. –mutatott a szívemre. –Bár a hasadban fogsz érezni, de segíteni fogok, hogy mikor mit tégy. Meg fogsz érteni, hidd el. –mosolygott és elrepült. Mosolyogva kinyitottam a szemem és az órára pillantottam. Fél hat. –Pontos egy pillangó. –suttogtam, és még jobban elmosolyodtam. Felvettem egy fehér csőnadrágot, egy fekete magas sarkú cipővel, majd egy rózsaszín pánt nélküli testhez simulós felsőt, és felfogtam lófarokba a hajamat. Kifestettem magam, majd elmentem és felkeltettem Josht.
- Gyere. Fél óra és indulunk. –simogattam meg az arcát, és mosolyomat látva, ő is elmosolyodott.
- Ki vagy, te és mit tettél két nap alatt a húgommal? –kérdezte mosolyogva majd megölelt.
- Menny enni, mindjárt megyek én is. –mondtam neki majd visszamentem a szobámba. Magamra raktam David nyakláncát, és még egy nagy karika fülbevalót is. Lementem Josh-hoz aki már elkészített két szendvicset. Megettem gyors az egyiket, majd kivettem a táskámból a másik kettőt és kidobtam a szemetesbe. –Mehetünk? –kérdeztem hangosan Josht. Még az emeleten volt.
- Igen. –jött le a lépcsőn a kocsi kulcsot dobálva a kezébe. Kint beültünk a kocsiba majd elindultunk a sulihoz. Joe hagyott egy cetlit, miszerint Belice már elvitte.
- Most ugye oda jössz? –kérdezte Josh és a többiekre mutatott, akik Rosalie kocsijának dőlve néztek minket. David is ott volt. Mikor megláttam lehajtottam a fejemet, és elmosolyodtam mire a pillangó szárnyalni kezdett a hasamba. Tudtam, hogy azt akarja, hogy mennyek oda, és egyet értettem vele. Joshra néztem, majd bólintottam mire kiszálltunk. Belekaroltam a bátyámba és elindultunk a többiek felé.
- Sziasztok. –köszöntek.
- Sziasztok! –köszöntünk mi is, majd én megöleltem a lányokat.
- Üdv újra köztünk. –suttogta Ginny a fülembe mire én, felnevettem.
- Holnap mit csináltok? –kérdezték tőlünk a többiek.
- Milyen nap van ma? –kérdeztem Ginnyt.
- Péntek. –mosolygott.
- Akkor még nincs program. Csak vasárnapra. –mosolyogtam Belicére aki szintén mosolyogva bólintott.
- Akkor holnap elmegyünk moziba. Háromra mindenki ott lesz előtettek. –mosolygott Katy.
- Mehetünk. –vontam meg a vállam. –Honnan jött az ötlet? –kérdeztem.
- Nyertünk tizenkét jegyet valami filmre. –mondta Katy. –Hát ugye te. –mutatott rám. Ginny, Josh, David, Én, Daniel, Rosalie, Richard, Jenny, Jasper, Belice és Joe –számolta az ujjain az embereket. –Pont annyi. –mosolygott.
- Oké. –bólintottam. –Mennyünk órára. –karoltam Ginny-be.
- Ülhetek Max mellé? –pirult barátnőm. Akkor én kizárt módon csak David mellé ülhetek.
- Persze. –vágtam rá majd az illetőre, néztem. Elmosolyogta magát majd ő is elindult Matekra mellettem, ahogy Ginny és Max is. A terembe mindenki elfoglalta a helyét, majd bejelentette a tanár, hogy az első tíz percet nem az órával, hanem a naplóval akarja tölteni, így halkan beszélgethetünk. Hát minden sikerült ebből csak a halkan szó nem.
- Leszel a bálon a párom? –kérdezte hirtelen David.
- Milyen bálon? –kaptam felé a fejemet.
- A félévin. Két hét múlva lesz. –küldött felém egy szívdöglesztő mosolyt. A pillangó újra szárnyalni kezdett.
- Hát, lehetek, ha akarod. –mosolyogtam én is.
- Szerinted, ha nem akarnám, akkor megkérdeztem volna? –húzta fel a szemöldökét.
- Hát, nem. –pirultam el zavaromba. Nem égő, az a lényeg.
- Felelsz matekból. –szólalt meg és a tanárt kezdte figyelni. –Holnap, nem, ma. Nem, holnap. –nézte tovább a tanárt. –Nem tudja eldönteni. Holnap fogsz. –mosolygott rám pár perc múlva.
- Vagyis hétfőn? –motyogtam.
- Igen. –bólintott. Ennyiben hagytam a dolgot, és a kezemmel kezdtem játszani.
- Gondolkoztál az este? –kérdezte és éreztem a pillantását az arcomon.
- Igen…és arra jutottam, hogy….gyere át este, és mindent megbeszélünk. –pillantottam gyorsan a tanárra, aki épp szólni akart, hogy kezdjük az órát. Gyorsan eltelt az idő és már ki is csöngettek. Elmentünk második, harmadik, negyedik, ötödik és hatodik órára majd elmentünk ebédelni.
- Holnap moziba megyünk. –csapódtam Joe mellé.
- Tudom. –mosolygott.
- Rendben. –sóhajtottam majd megfordultam és az asztalunkhoz vettem az irányt.
- Nem eszel? –csapódott felém félúton David.
- Nem. –hajtottam le a fejem.
- Akkor gyere. –fogta meg a kezemet és húzni kezdett a kijárat felé.
- Hova? –kérdeztem és tartottam vele a tempót.
- Beszélgetni. –válaszolta majd mikor kiértünk az épületből, körbenézet. Mikor meg győződött róla, hogy nem jön senki a hátára kapott és berohant velem az erdőbe. A patakunkhoz értünk mire letett és felém fordult. Körbe néztem, de nem volt ott senki más rajtunk kívül. Ki is lenne itt? Csak menteni akarom, magam a beszélgetéstől. Szemébe nézek, de nem látok semmi…..előre jelző dolgot.
- Nem foglak bántani. Ilyenek re ne is gondolj. –rázta meg a fejét.
- Honnan tudod, hogy mire gondolok? –néztem összezavartan.
- Látom rajtad. –mosolygott. Ennyiben hagytam a dolgot és a víz széléhez sétáltam. Belenéztem és vártam, hogy mikor bukkan fel mögöttem Ő. Nem kellett sokáig várnom. Pár másodperc múlva derekam köré fonta karjait, az állát pedig a vállamra támasztotta így az arca az enyémhez simult.
- Gondolkodtál? –kérdezte miközben a vizet figyelte. Nem voltak hullámok, így tisztán kivehetők voltunk.
- Igen. –sóhajtottam behunyt szemmel.
- És, mire jutottál? Mennyek, vagy maradjak? –kérdezte. Nem értettem, mire gondol.
- Hova mennél? –tettem fel a kérdést.
- Én megmondtam neked. Nélküled nem tudok élni. Nos, hogy döntöttél? –kérdezte miközben még mindig a szemembe nézett a vízből.
- Hát gondolkodtam és rájöttem, hogy…
- Ha nem, nem baj, tudom, hogy boldog leszel nélkülem is és….
- Gondolkodtam és arra jutottam. –szakítottam félre. –Hogy amiket mondtál eddig.
- Hogy szeretlek? –tette fel a legfontosabb kérdést.
- Igen. –bólintottam. –És arra jutottam, hogy ez fordítva is igaz. Segítettek rájönni, hogy én nem ellened ellenkeztem, hanem az igazság ellen. Sokáig tartott de rájöttem, hogy talán én még jobban szeretlek, mint te engem. Remélem egyszer enyém, leszel végleg, s akkor soha-soha el nem engednélek! –nem tudtam elhinni, hogy kimondtam ezt hangosan, ráadásul neki. A pillangó összevissza csapkodott a hasamban.
- Most már érted, hogy mit akartam neked mondani tegnap este? –fordított maga felé de nem engedett el.
- Azt hiszem igen. –hunytam be a szemem.
- Miért van ez? –hunyta be ő is a szemét. –Hogy rájöttél, szeretlek, és hogy te is szeretsz.
- Te is akartad, hogy rájöjjek, nem? –nyitottam ki a szemem.
- Persze, hogy akartam! De nem hittem volna, hogy már rájössz másnap. –nyitotta ki ő is a szemét.
- És te honnan tudtad, hogy én is szeretlek, csak nem mondom el? –kérdeztem.
- Katy és Jenny mellett, nincs nehéz dolgom. –vigyorgott majd oldalt fordult de húzott magával engem is.
- Milyen volt az esküvőnk? –kérdeztem. –Tudom, hogy én mit éreztem, de te, hogy élted azt meg. –néztem a vízbe. A derekamon volt a keze az én kezem pedig az ő hátán.
- Hát Boldog voltam az, biztos. Tudtam, hogy jól döntök és az a lényeg. –mosolygott és újra maga felé fordította arcomat.
- Szeretlek. –suttogta.
- Én is, most. Mindig. Ezelőtt. Ezután. –suttogtam a szavakat én is, mire ő elmosolyodott. Nyaka köré fontam karjaimat, ő közelebb húzott magához és az arca közeledni kezdett az enyém felé.
- Biztos, hogy ezt akarod? Velem leélni hátra lévő életedet? –kérdeztem levegő után kapkodva, mert már alig volt pár centi közöttünk.
- Chaj. –horkantott fel. –Hallatlan egy kérdéseid vannak. –vigyorgott és megcsókolt. Újra ezeregy pillangó szárnyalt a hasamba de az, az egy így is kilógott a sorból. Beletúrtam fekete hajába ő pedig jobban szorított magához. Ha valaha is kiejtettem azt a szót a számon, hogy Boldog vagyok, hazudtam. Ha most kiejteném, nem mondanák mást, csak a színtiszta igazságot.





És ennyi:D
Remélem tetszik majd:D
Várok sok-sok komit:)
Holnap jön a következő rész:D
imádlak titeket csajok:D
puszi(:


UI: már lassan 90-en nézitek a blogot és kapok
naponta 1-2 komit:S Jó a blogom vagy nem?:S
persze, Annának, Gicusnak, és Kittának köszönöm:D(L)