16. fejezet

Az utolsó mondatom után közelebb jött és szenvedélyesen, hosszasan megcsókolt.
- Most ezt miért kaptam? –suttogtam csukott szemmel.
- Sajnálom, hogy elhagytalak. –hangzott a válasz. –Ez az én hibám. –hallottam meg, már sokkal messzibbről a hangját. Kipattantak a szemeim és megláttam Davidot az ajtómnál.
- Egyáltalán nem a te hibád. –álltam fel, ő pedig előttem termet.
- De, hogy nem. Ha nem hagylak el, még most is boldogok lennénk. –simított egy kusza hajtincset a fülem mögé. Remegett a keze.
- Mi a baj? –kérdeztem lágyan és megfogtam remegő kezét.
- Miattam bántottak. –suttogta.
- Nem akarjuk hanyagolni ezt a témát? –léptem egyet hátra.
- Miattam bántottak. Ez az én hibám. –hajtotta le a fejét.
- Figyelj. –léptem vissza hozzá. Felemeltem az arcát és szemébe néztem. –Szeretlek, és most csak ez a lényeg. –mondtam és megcsókoltam.
- Rendben. –sóhajtott majd újra megcsókolt de már az ágyon feküdtünk.
- Aludj, szerintem. –szólalt meg egy fél óra múlva.
- Még egy hétig bírom. –vontam meg a vállam majd bekapcsoltam a TV-t és David-hoz bújva nézni kezdtem azt. Reggelig magamon éreztem azt, hogy nem a TV-t hanem engem figyel. Reggel tízkor összepakoltam a szobámat majd a Josh-ét is. Délben megfőztem az ebédet, majd kettőig tanultam. Felvettem egy fehér rövidnadrágot és egy kék felsőt majd egy fehér sportcipőt.
- A jegyed az én jegyem mellé szól. –vizsgálta mosolyogva a papírokat.
- Minő véletlen. –forgattam a szemeimet.
- Baj? –nézett rám.
- Nem. Csak tudod, akkor még nem voltunk együtt. –mosolyogtam. –Csak Rosalie akarta, hogy rájöjjek az igazságra. –mondtam.
- Értem. –hagyta ennyiben a dolgot majd ő is hazament átöltözni majd pontban háromkor lementünk a házunk elé. A Hale család „fiatal” tagjai már megérkeztek.
- Nem megyünk? –kérdezte David.
- Meg kell várnunk még Josht. –mosolyogtam.
- Sziasztok! –hallottam meg az említett nevet.
- Akkor mehetünk? –mosolygott David.
- Nem. –válaszolta Rosalie. –Max és Adam még nincsenek itt. –húzta a száját.
- Max itt van. Csak még beszélget az egyik haverjával de mindjárt jön. –bökött Ginny az utca másik végébe ahonnan tényleg Max közeledett.
- Jön Adam is? –kérdezte Jasper.
- Aha. –motyogta Max.
- Összevesztetek? –kérdeztem.
- Áh nem, csak egy szadista tetű, az, az egyetlen egy baj vele. –húzta ő is a száját.
- Megértelek. –mondta gondolatban David mire Daniel és Jasper kuncogtak én pedig megszorítottam David kezét.
- Mehetünk. –jelent meg Adam a másik irányból.
- Oké. –elindultunk. Én David és Ginny között mentem és hát ugye Max is ott volt szerelme mellett.
- Mit nézünk meg? –kérdeztem hátra kiabálva Rosalie-hoz.
- Nem tudom. –vonta meg a vállát. Tovább sétáltunk majd a mozi elé érve odaadtuk a jegyeket a nőnek, majd bementünk és elfoglaltuk a helyünket. Elkezdődött a film. Valami iszonyatosan nagy szerelmes filmet néztünk meg. A végén a csaj meghalt, de nem bírtam végig nézni ezért kimentem.
- Jól vagy? –jelent meg David is.
- Persze. –mosolyogtam. –Csak nem akartam elsírni magam. –nevettem.
- Pedig megnéztelek volna. –mosolygott majd megcsókolt.
- Haha. –ütöttem meg a vállát gyengéden, mire a többiek is kijöttek a teremből. Ginny sírt.
- Háhá. Én mondtam, hogy gyereki de te váltig állítottad, hogy nem fogsz sírni. –öleltem magamhoz a dinkát.
- Jól van, na. –szipogott mosolyogva.
- Jó volt a film csak túl nyálas volt. –mosolygott Jasper.
- Ja. –mosolygott Jenny is. –Elaludtál. –suttogta mire mindenki felnevetett.
- Haha. Nagyon vicces. –motyogta.
- Ugyan már bátyókám. Van ilyen. –nevettem én is.
- Ah, ti meg végig csókolóztatok. –nevetett Rosalie. –Jasper ők, legalább nem voltak hangosak. –mosolygott Rose.
- Nem is horkoltam! –vágta rá.
- Áh, nem. –mosolygott Katy.
- Mennyünk. –fogta meg Jenny kezét és a kijárat felé kezdte húzni. Mindenki újra felkacagott majd hazamentünk.
- Ez jó film volt. –mosolyogtam Davidra.
- A felét meg sem jegyeztem. –legyintett. Elmosolyodtam majd elmentem lefürdeni, majd meg vártam, amíg David is visszaér és lefeküdtünk „beszélgetni”. Így telt el a szombatom.
- Ma mit csinálunk? –kérdezte David reggel.
- Ma jön Belice. –mosolyogtam. –Messél magáról a családjáról meg minden. –öltöztem át majd az órára pillantottam. Tíz. Akkor félóra múlva jön. Megágyaztam majd visszafeküdtem David mellé és nézni kezdtem a plafont.
- Kíváncsi vagyok, mit fog mesélni. –sóhajtottam.
- Hát itt is vagyok. –jelent meg az oldalán Joe-val. –Bocsi, hogy félúton elhagytalak. –puszilta meg Joe-t majd leült.
- Áh semmi. –legyintett. –Csak a Csendes-óceán közepébe estem bele. –nevetett.
- Jó messzire voltatok. –ámultam.
- Megismerkedtem a nagyszüleivel. –mosolygott Joe.
- Szóval mesélsz…..? –néztem Belicére.
- Persze. 1728-ban születtem Londonban és 1746-hoz számítom azt, hogy megválasztottak Fehér Angyalnak. –mosolygott.
- Miért? –kérdeztem.
- Hát a családi származásom miatt. Tudod mindig ha a következő utód eléri a 18-éves kort onnan számít angyalnak. Nekem nem mondták el, hogy ez leszek, ezért nem akartam elvállalni a feladatott de megtettem. És, hát szerencsével jártam.
- Milyen feladatot? –kérdezte Joe.
- Azt, hogy vigyázzak rátok, rátok, és rátok. –mutatott rám, Davidra majd Joe-ra.
- Miért csak engem, Ginnyt, Maxot és Adamot tetted leopárddá? –kérdeztem az újabb kérdést.
- Mert ti voltatok –kettesével- a legjobb barátok. Így lettetek azok. Tudom, hogy mind kettőtöket úgy kellett átváltoztatni, hogy először egy vámpír utána pedig egy leopárd harapjon meg, de szerintem megérte. –mosolygott.
- Igen meg. –mosolyogtam én is. –De csak azért Ginny meg én mert a legjobb barátok voltunk? –húztam fel a szemöldököm. Nem értettem ezt a tényt.
- Azért nem voltatok, vagytok, lesztek. –mosolygott. Bólintottam.
- Az én családom más mint a többi vámpír és vérfarkas család. Mi sose bántunk semmit és senkit. Apa tavaly meghalt, amiért megölt egy embert. Anya még él, de ő nem vállalta el az Angyal szerepét, mert, neki sem mondták el. Nem bírt hazugsággal élni ezért elment. Néha találkozunk vele, a húgommal.
- A húgod több mint tizennyolc éves? –húztam fel a szemöldököm.
- Nem. Tizenhét, de én elmondtam neki még nyolcéves korában.
- Nem volt baj? –kérdezte Katy a sötétségből. Megjöttek ők is. Josh is betoppant ugyanebben a pillanatban.
- Nem volt baj, mert ezt senki nem tudja rajtunk kívül. Csak vigyáznia kell neki, hogy ne szólja el magát. Az pedig könnyen megy neki. –mosolygott Belice.
- És ki a fő angyal? –kérdezte Ginny. Ő és Max is megérkezet.
- Hát az ük,ük,ük,ük mamám. –mosolygott.
- Hány éves vagy? –kérdeztem Ginnyvel egyszerre.
- Kétszázhuszonhárom. –mosolygott.
- Mama. –bújt hozzá Joe játékból mire mindenki felnevetett.
- Kis lüke. –mosolygott Belice.
- Jó idős vagy. Én vagyok százhuszonöt éves. –mosolyogtam. –Alapból meg tizenkilenc. –nevettem.
- Még mindig én vagyok a legidősebb. –mosolygott Jasper.
- Mennyi is vagy? –kérdeztem. –kettő? –húztam fel a szemöldököm mire újra felnevettünk.
- Nem. Háromszáznegyvenkettő. –mosolyogva húzta ki magát.
- Uh. Ük tata? –nézett rá Joe mire újra felnevetett mindenki.
- Pimasz kölyök. –vigyorgott Jasper.
- És Joe egyszer megfog….? –néztem Belicére mire mindenki ránézett.
- Ha úgy dönt, hogy leakarja élni velem az életét, gondoskodni fogok róla, hogy soha nem fog meghalni. Mint ahogy Josh-ról is gondoskodtam már. –mosolygott mire felugrottam és megöleltem őt.
- Soha nem fogok meghalni? –húzta fel a szemöldökét, én pedig elengedtem Belicét és visszaültem a helyemre, David mellé, de ő az ölébe húzott.
- Nem, nem fogsz. Két éve olvastam Ashley gondolatai között. Belegondolt, hogy mi lenne ha…. Ezért elintéztem, hogy ne legyen „ mi lenne ha…”- .mosolygott.
- Köszönöm. –nézett rá Josh és látszott rakta, hogy boldog volt, nagyon.
- Szívesen tettem.
- És mit kellett tenned? –kérdezte Jasper.
- Ha úgy vesszük, csak annyit, hogy alá kellett írjak egy papírt. És a többi már nem az én dolgom. –mosolygott.
- És az legnagyobb ük szüleid hány évesek? –kérdezte David.
- Kétezer-nyolcszázhuszonhét. –felelte.
- Ahhh. Erre nem tudok mit mondani. –vakarta a fejét Joe. Kuncogtunk egyet.
- Máskor kell, folytassuk. –szólalt meg hirtelen Belice de nem nézett senkire.
- Mi a baj? –kérdeztem és megfogtam a vállát.
- Semmi, csak anyuval találkozunk. Tesóm már itt van. –mosolygott majd Joe kezét megfogva eltűnt.
- Szóval megtudtunk pár évszámot, azt, hogy soha nem fogok meghalni, és azt hogy miért vagytok leopárdok. –mutatott rám és Ginnyre Josh.
- Miért vesztetek össze Adam-mal? –kérdeztem Max-tól.
- Mert egy tetű. –legyintett.
- De miért? –kérdezte Rosalie. Most szólalt meg először.
- Mert…..mert….mert hülye és nem figyel másokra. –találta a szavakat.
- Te, tudod, hogy miről van szó? –kérdeztem Davidot. Síri csönd honolt és mindenki Max-ot kezdte figyelni, de nem szólalt meg senki. Kinyitottam az elmémet és apa vérbefagyott testével találta szembe magam. Nem éreztem semmit sem, csak azt a képet láttam a szemem előtt. Kipattantak a szemeim és csak Max-ot figyeltem.
- Apa meghalt!? –sikítottam kétségbeesetten és a sós könny már az arcomat csiklandozta.



És ennyi:D ha lesz időm, szerintem ma még jövök egy résszel /ha lesz ihletem és kedvem/:D:D
Remélem tetszik a rész és kapok három-négy komit:D
Köszönöm Gicus és Kitta a komikat:D:D
Imádlak titeket:DPuszii csajok(LK):D