23/2

"“Nemcsak azért szeretlek, ami vagy,Hanem amivé válok, amikor velem vagy."

A Daviddal eltöltött éjszakám ráébresztett arra: amíg velem van soha nem leszek egyedül.
Lehet, hogy Ginny elment és én nem tudom ennek okát, de érzem, hogy meg fogom tudni.
Ginny elment és elvitt belőlem egy darabot. De tudom: visszajön és visszahoz talán többet is mint amennyit elvitt…
- Köszönöm. –bújtam szerelmemhez.
- Mit? –nevetett fel.
- Azt, hogy mellettem maradsz hiába vagyok mostanában ilyen elviselhetetlen.
Mosolygott.
- Kérdezhetek valamit? –hajtottam le a fejem.
- Amit csak akarsz.
- Ugye bármi is fog most történni neked nem fog bántódásod esni? –játszottam a takaró sarkával.
Az állam alá nyúlt, hogy fejemet felemelve a szemébe nézhessek.
- Ha ettől jobban érzed magad: megígérem, hogy amíg együtt leszünk, nem fogok fölmenni a Hegyre.
- És… - kitártam az elmémet és ott fejeztem be a gondolatot.
- Tudtam, hogy ide lyukadunk ki! Soha! Ha kell, felmegyek egyedül de, téged nélkülem nem engedlek el! Ha tényleg az kell, hogy neked kell felmenni valamiért, vagy akár valakiért akkor felmegyek természetesen én is.
- Megígérted, hogy nem teszed ki magad veszélynek.
- Amíg veled vagyok soha nem is, leszek veszélyben. –mosolygott.
Elgondolkodtam.
- Igen, nehéz a felfelé út. –elfelejtettem lezárni az elmémet.
- Honnan tudod?
- Christian már négyszer is megtette az utat. –vonta meg a vállát.
- Megakart halni? Általában azért mennek oda az emberek… Várj! Ginny meg akar halni?! –ordítottam kétségbeesetten.
- Nem. Nem tudja még senki, hogy miért ment el. Azt mondta, hogy küldeni fog egy levelet.
Bólintottam.
- Várjunk…honnan tudtad, hogy a Hegyre gondoltam amikor megígérted, hogy nem teszed ki magadat veszélynek? Nem voltam belül kinyitva...
- Ismerlek. –vont vállat.
- Rendben. És most halljam az igazi okot. –mosolyogtam. –Na látod! Én is ismerlek. –vigyorogtam.
- Nos egyszer végig kellett gondolnom, hogy, hogy megyek...
- Hová? –vontam fel a szemöldököm.
- Utánad. –sóhajtott.
- Hová jöttél volna utánam? –tágult ki a pupillám. Nem értettem.
- Mikor Bálint elrabolt…nem tudtam, hogy életben vagy-e és féltem, hogy nem érek oda időben…
- Te fel akartál menni a Vámpírok Hegyére miattam? –sikítottam.
Két tenyere közé fogta az arcomat és a szemeimbe nézett.
- Nincs szándékom nélküled élni. –jelentette ki ellentmondás nem tűrve.
- Túl nagyra becsülsz engem. –morgolódtam.
- Te vagy az Életem. Fel fogod, hogy mit jelentesz nekem?
- Szeretlek. –suttogtam.
- Végre, hogy felfogtad. –ölelt magához majd hosszasan megcsókolt.




***




- Ashley! Ashley! –kiabált Katy a fürdő előtt. Három nap telt el amióta elment Ginny. Most a Hale házban voltunk. Jobban szólva én a fürdőben ácsorogtam.
- Mi az? –kiabáltam ki.
- Megtaláltuk Ginny levelét!
- Hol volt? –téptem fel abban a pillanatban az ajtót.
- Rajta ültél két napon át. –mosolygott Katy. Ledöbbentem majd egy óriásit a fejemre csaptam.
- És mi áll benne? –kérdeztem.
- Jobb ha te olvasod el. Kérlek berendezés maradjon.


Ashley!
- Annyira sajnálom. Tudom, hogy
ez már a második levél amit tőlem kapsz
de tudnod kell az igazat.
Két dolog miatt jöttem el.
Egyik: Mert szeretlek és fontos vagy nekem.
Második: A vámpírok hercegei üzenetet küldtek nekem.
Az üzenet tartalma pedig ez volt:
Vagy én vagy, te. Egyikünknek oda kell adnunk
Tom fiának a leopárdságunkat.
Vállaltam a feladatot, mert úgy is mindegy mivel Belice szülei
meg ígérték, hogy visszaváltoztatnak.
Bátyád is feljött velem valamiért.
Nem tudom, hogy miért nem árulta el.
Vissza térek még bár ez sok ideig elfog tartani.
Hiányzol nagyon!
Szeretettel ölel: Ginny.
És a többieket is.


Most, hogy elolvastam, a levelet némileg meg könnyebbültem:
Elsőnek is, azért mert tudom: vissza fog jönni.
Másodszor: Tudom, hogy szeret.
Harmadszor, ami a legfontosabb: életben marad.
De mégis ideges maradtam.
Vállalta tudtom nélkül ezt a feladatot.
Én is megtehettem volna!
- Vele van Tom, Josh és Max is. Nem lesz semmi baja. –szólalt meg mögöttem David. Kezeit a derekam köré csavarta és hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Most már tudom. –sóhajtottam. –De én is elmehettem volna!
Karjai megfeszültek körülöttem és halk morgás tört fel a torka mélyéről.
- Te az Életeddel fizettél volna. –jött a kemény válasz.
- Már miért? Ginny ugyanaz a lény, mint én. –vontam fel a szemöldököm.
- Ginny csak félvér vámpír. Te pedig teljes kiadásban az vagy.
- Ginny csak félvér? Tizenhét év alatt ezt nem bírta elmondani?!
- Most ez a legkevesebb. –legyintett. –Belőled nem lehetne kiszívni a vámpírságot mert nincs emberi véred. Neki van. Igaz, hogy leopárd formában fogjuk látni elsőnek, de vissza fog változni.
- Rendben. Meggyőztél, hogy jól döntött.
- Minden rendben lesz. –ölelt magához.



Pontosan két hónap múlva.


Nem történik semmi. Kétségbeejtő. Még mindig nem jött vissza.
Épp testnevelésóránk van. A gerendán kell mászkálni. A tanár mindent kitalál, hogy meggyőzze magát: ő jobb mint mi természet feletti lények.

Az utóbbi két hónapban Rosalie és Belice nagyon közel került hozzám. Sokat lógtunk együtt. Vásároltunk, moziztunk beültünk egy fagylaltozóba is. Közelebb kerültek hozzám és ez jó érzés volt. Örültem, hogy nem hagynak elesni.
Rosalie és Belice segített abban, hogy ne essek el. Ginny felépítette az akadályokat.
Mégis Katy tartotta bennem az erőt és a lelket. Szinte minden nap elmondhatom neki azt amit más előtt még gondolni sem merek. Lehet, hogy csak azért mert nem akarja Ő se, hogy elessek de mindig figyelt rám. Nagyon jól estek ezek.
Rosalie, Belice és Katy. Hiányzott Ginny, nagyon de rájöttem, hogy nem csak egy barát létezik. Egy barát? Nem „egy barát”…”igazi barát”!? Igen, Ők azok.
Nagyon sokkal tartozom nekik. És igaza volt Ginnynek. Ha egyedül voltam mindig az Ő idézete járt a fejemben:
„A barát is ember, s néha tán hibázik de ha szeret és nincs veled érzed, hogy hiányzik.”
Egyszer visszatér de akkor sem fogom elfelejteni Őket. Rosalit, Belicét, Davidot, Emmát, Katyt…

Sziasztok:)

itt a rész:)

holnap után jövök a következővel:)

puszilNektek(KL)

ja és várok sok sok komit:)