11. fejezet

- Sajnálom. Rosalie sem látta. –simogatta meg a hátamat Katy. Eközben Ginny is ideért.
- Úton vannak ide. –lépett be az ajtón Rosalie is. –Sajnálom, de tényleg nem láttam. –ölelt meg. Nekem még mindig záporoztak a könnyeim.
- Neem…aaa….teeee….hiiibád. –remegtem. –Nem…akkkarom,….hoogy…idejöjjjeenneekk. –remegtem tovább.
- Nincs mit tenni. Nemsokára itt vannak. –szólalt meg Jenny is.
- Húúúú, hogy kiosztom. –szorult ökölbe Katy keze.
- Majd én beszélek vele. –szóltam mire halk kopogást hallottunk lentről. Mindenki kiment az ajtón, csak én maradtam a szobába.
- Mi most elmegyünk, de háromnegyed óra múlva visszajövünk! –szólt Rosalie gondolom Davidnak. –Te is jössz! Katy nem bántod! –szólt Rosalie Ashley-nek majd Katy-nek. Nagy csörömpölés majd csend. Csak az én zokogásom hallatszódik.
- Bejöhetek? –kérdezte David az ajtóm előtt. Nem válaszoltam, de ő bejött. Rám nézett és mérhetetlen nagy fájdalmat láttam szemeiben. –Sajnálom. Én…én nem tudok mit mondani, csak hogy mérhetetlenül sajnálom. Nem voltam tisztában az érzéseiddel. Ashley, azt mondta, hogy nem szeretsz és, hogy….
- Ashley azt mondta, hogy nem szeretlek? –sikítottam közbe.
- Igen. Azt mondta, hogy ismer, és, hogy azt mondtad neki, hogy nem szeretsz és soha nem is fogsz. – nézett szemeimben.
- Elsőnek is. –álltam fel. –Ma láttam elsőnek Ashleyt. Másodszor, hagy döntsem el én, hogy mit érzek irántad, és ne ő! Gondolkozz el, azon, amit tettél, és tegyél engem most minden elé,
lásd, hogy van valaki, aki, mert bízni benned! De eljátszottad ezt a bizalmat és ezzel már megrepedt a reményem benned! –néztem mélyen a szemei közé.
- Sajnálom,de…
- Amúgy jó hamar találtál másik barátnőt, hát.. –ültem vissza az ágyra -…ég veled és légy boldog! –sóhajtottam és a könnyeimmel küszködve próbáltam nem átváltozni.
- Sajnálom. Megpróbáltam, milyen nélküled de nem megy! Szeretlek! –suttogta nekem, pedig kibuggyant az első könnycsepp a szemem sarkából. –El sem tudom, mondani, hogy mennyire szeretlek, és mennyire szükségem van rád! A feleségem vagy…
- És te pedig találtál mást magadnak! –sóhajtottam remegő hangon.
- Ez nem igaz! Hazudott! Ha nem szeretnél, biztos nem élnék már! –suttogta tovább.
- Ott a szőke cica. Majd ő szeret téged. –halkult le a hangom a mondat végére. Hirtelen előttem termet és felemelte az arcom.
- Szeretlek! Fogd fel, hogy szeretlek! Gondold meg! –mondta és kisétált az ajtón. Ledermedve néztem azt a helyett, ahol kilépett, én pedig utána akartam rohanni de a lábaim földbe gyökereztek.
- Istenem… -lépett be Ginny az ajtón és megölelt. Észhez tértem és visszaöleltem majd letöröltem könnyeimet.
- Gyere. –húzott magával majd elfutottunk a Hale házig. Bementünk a nappaliba ahol Katy, Jenny, Belice, és Rosalie ült. Ugyan ebben a pillanatban David is belépett az ajtón. Katy felpattant és David előtt két méterrel megállt.
- Ide figyelj David Hale! Kiszúrom a szemed, eltöröm a lábad és mehetsz arra amerre látsz! –indult neki Katy.
- Állj! Majd később! –mondtam neki mire ő megállt de nem vette le a szemét David-ról.
- A drága szerelmed hol van? –kérdezte Ginny Davidot, mire ő rámorgott Ginnyre.
- Hééé. –néztem rá.
- Sajnálom. –hajtotta le a fejét David.
- Hol van? –néztem rá.
- Ki? –kérdezett vissza.
- A puszi pajtásod. –gúnyolódott Katy.
- Nem a puszi pajtásom. Amúgy meg te ebbe ne szólj bele. –szólt rá David. –Amúgy meg haza ment, de mindjárt jön. –nézett rám én pedig a szemem sarkából láttam, hogy Katy elmosolyodik.
- Sziasztok! –lépett be a jövevény az ajtón. Mikor meglátott minket, lehervadt az arcáról a mosoly. –itt meg mi történt? –húzta fel a szemöldökét.
- Gyere ide, megmutatom! –intett neki Katy mosolyogva. Ashley oda sétált. –Nézd! –mutatott Katy a csillára.
- Igen? Mi van ott? –nézegette tovább.
- Ez! –mosolygott Katy és ököllel behúzott egyet Ashley arccsontjába. Nagy reccsenés és a lány a földön feküdve kiterül.
- Szép volt. –dicsérte Rosalie.


David szemszöge


Szép ütés volt Katytől. Megérdemelte.
- Mennyünk haza? –kérdezte Rosalie Ashleyt.
- Mennyünk. –válaszolta Szerelmem. –Gyere át este. –mondta nekem gondolatban. Bólintottam majd meg vártam amíg elmennek.
- David Hale! Kiszúrom a szemed, eltöröm a lábad aztán mehetsz arra amerre látsz! Hogy merted ezt csinálni szerencsétlen lánnyal? Esküszöm lefejellek, mint kezdő sáska a harangvirágot! –jött elém Katy.
- Agresszív vagy! Félek tőled! –léptem egyet hátra.
- Agresszív vagyok? Soha! Leharapom a fejed, te állat! Esküszöm, olyan vagy mint egy csésze! Aljas és nagy fülű! –ordított de nem jött közelebb.
- Mondjad még nyugodtan! –néztem rá. –Ő vert át nem én őt! –védekeztem.
- David Hale! Ő vert át, mert olyan sötét vagy hogy a néger pénisze, hozzád képest neoncső! -ordította tovább.
- Mondom, hogy ő vert át! –ordítottam most már én is.
- Ne húzd ki a gyufát, mert a legkisebb ütésem is halálos, de tudok nagyobbat is ütni...-kiabált. Jasper, Richard és Daniel már a hasukat fogták a röhögéstől.
- Leállnál? Megkaptam amit mondtál, voltam sáskától kezdve fekete péniszig minden, de most már állj! –szóltam neki.
- Jó, csak annyira, rossz , hogy nem tudtunk megállítani a hülyeségben. –sóhajtott. –Sajnálom, de ezt ki kellett adnom.
- Nem baj. Legalább megtudtam, hogy mit gondolsz rólam. –mondtam, miközben a szemeibe néztem.
- Nem gondolom ezt rólad David! Ez az igazság! Csak nem szeretném, ha még egyszer megbántanád Ashleyt! Sőt, ha még egyszer megbántod, én tényleg megteszem azokat, amiket mondtam! –mosolygott bájosan.
- Agresszív kismalac! –mosolyogtam. Rám morgott majd beült Daniel ölébe.
- Kis vadmacskám. –csókolta meg. Elfordultam és a többiekre néztem. Ők, csak bámultak majd mindenkiből kitört a röhögés.
- Most mi az? –kérdeztem felvont szemöldökkel.
- Semmi, csak jó volt a beszélgetésetek. –nevetett Rosalie.
- Van ilyen. –komorodtam.
- Többet ilyet nem teszel, ugye? –jelent meg Rosalie előttem.
- Nem. Sajnálom. –hajtottam le a fejem. Pár másodperc múlva Ashley felült és körbe nézett.
- Mi történt? –kérdezte. Lejátszódott előtte minden, mire Katy-re bámult. Kitágultak a pupillái és a szívverése is felgyorsult. Katy morgott egyet mire Ashley felpattant és sikítva kiszaladt a házból. Mindenki elkezdett röhögni, jobban szólva jobban röhögni. Én is elmosolyodtam, majd az órára néztem. Este nyolc. Vajon elég este van már Ashleynek?Hogy lehettem ekkora gyökér, hogy megfeledkeztem….. nem vagyok normális! Életem értelmét elhagytam, most pedig visszatértem erre megbántom! Szadista tetű vagyok!
- Nem akarsz indulni? –suttogta Rosalie, úgy hogy csak ő és én halljam.
- Mennyek? Vár? –kérdeztem reménykedve. Rosalie bólintott majd mosolyogva kituszkolt a házból. Elindultam szerelmem háza felé, de az ajtóban megtorpantam. Felmásztam az erkélyére és benéztem rajta. Sötét volt de én láttam, ahogy az oldalát átkarolva fekszik az ágyon és keservesen sír. Benyitottam a szobába mire ő rám nézett. Leültem a székre, ami pont mellette volt, mire ő felült.


Ashley szemszöge.


Felültem és ránéztem. A kezem után nyúlt de én elhúztam.
- Sajnálom. –hajtotta le a fejét. –Tudom, hogy nincs mentség arra, amit tettem, csak a te megbocsátásod. Én, nem akarlak elveszíteni. Egyszer már el kellett, hogy veszítselek, nem akarom még egyszer. –nézett a szemeimbe újra. Őszintén beszélt, őszinte gondolatokkal.
- Még meg sem szereztél. –suttogtam. Most én hajtottam le a fejem, és a kezemet kezdtem figyelni.
- De meg, akarlak. –nyomta, meg az akarlak szót. –Szeretsz? –kérdezte hirtelen, én pedig összezavarodtam, mert erre a kérdésre nem számítottam.
- Erre nem könnyű válaszolni. Igazság szerint még én sem tudom, hogy mit érzek. Ma azt éreztem, hogy gyűlöllek, mert szeretlek. –suttogtam az utolsó szavakat. –De ezek után nem tudom, hogy mit érzek. –fejeztem be.
- Tudom, hogy igaz, amit mondtál, megrepedt a reményed bennem, de kérlek, adj még egy esélyt! –könyörgött.
- David, ne! –suttogtam. –Esély van ezer, csak a bizalom hiányzik. Legyünk barátok, oké? –kérdeztem de küzdenem kellett magammal, hogy ne mondjak olyat, amit esetleg megbánnék.
- Te nem csak a barátom akarsz lenni. Látom a gondolataidban, ahogy azt a képet, idézed fel, amikor majdnem megcsókoltuk egymást a Biosz terem előtt. –mondta.
- Honnan tudod? –kérdeztem suttogva. –Hiszen le vagyok zárva. –hitetlenkedtem.
- Jól ismerlek, hidd el. –mosolygott bűnbánóan.
- Furcsa. Ennyi év telt, el és te még mindig szeretsz. –néztem rá.
- Hát ezt próbálom a tudatodra adni majdnem három hónapja! –szólalt meg egy idő múlva. –Szeretlek. –nézett a szemeimbe.
- Minden el fog dőlni. Felejtsük el a mai napot, és kezdjünk mindent, előröl.
- Mikortól kezdjük? –kérdezte mosolyogva. Észrevettem, hogy már nem sírok.
- 20:59 van. Egy perc múlva. –mosolyogtam én is.
- Akkor mondhatok még valamit, ebben a húsz másodpercben? –kérdezte gyorsan.
- Persze. –bólintottam. Csak a szemeimbe nézett és nem szólalt meg. Már 21:00 volt. –Letelt az idő. Elfelejtsük a mai napot. –mosolyogtam mire felálltam és ő is.
- Ashley. –suttogta én pedig felé fordultam. Az ajkai közeledni kezdett az enyém felé, és mikor elérték a célt a szívem örült tempóba kezdett verni. Nyaka köré fontam karjaimat, ő pedig átkarolta derekamat és magához húzott. Pár perc múlva elváltunk egymástól ő pedig a homlokomnak támasztotta az övét. –Remélem, ezt nem felejted el. Szeretlek. –suttogta és eltűnt.



és ennyi:D
remélem tetszik majd:)
várok sok komit, legalább csak annyit, hogy:
jó vagy rossz.
52-en lettünk két nap alatt, és nem tudom, hogy jó-e
a blogom vagy nem. Szóval várok sok szót:)
szerintem holnap is jövök résszel:D
imádlak titeket csajok:D
puszi(:
$


UI: Gicus remélem tetszel magadnakXDXD
puszii(:(L)