9. fejezet

Jézusom...

- Szia. –írta a cetlire. Felálltam a cetlivel együtt majd Davidhoz sétáltam megfogtam a kezét és kihúztam őt a folyosóra. Páran megfigyeltek minket, de nem értettem, hogy miért.
- Szia! –köszöntem neki és felmutattam a levelet. –Most pedig kérhetnék valamit? Kérlek, magyarázd el, hogy mire volt jó ez az egész? –kérdeztem, és csípőre vágtam a ball kezem.
- Megérdemelte és amúgy is jól esett. –mosolygott.
- Meg is sérülhetett volna! –emeltem fel a hangomat, mire újra felénk figyelt pár ember.
- Aggódsz érte? –kérdezte, és csalódást láttam a szemeiben. Tudtam, hogy mire gondol.
- Igen, mert szeretem, mint…. –mondtam volna, de ő elfordult. –David. –kaptam utána. –Mint barátot. Semmi többet, csak barátságot. Irántad érezni fogok valamikor, többet ezt te is jól tudod, mert mindketten láttuk. De még nem! Nem akarok választani! Te vagy a legjobb fiú barátom! –mondtam neki, és mire észbe kaptam az arcától alig pár centi választotta az enyémet.
- Csak barát? –kérdezte és közelebb hajolt. Éreztem ajkaimon üde lélegzetét.
- Csak barát. –suttogtam. –Még. –tettem hozzá még halkabban de ő így is elmosolyodott.
- Ideje órára menni! –szólalt meg egy hang mögöttem.
- Igen is Mrs. Cathy-n. –mondtam hangosan, de még mindig nem mozdultam meg.
- Mennyünk! –hallottam meg Ginny hangját is amint kilép a teremből. Elfordítottam a fejem, és ránéztem.
- Mennyünk. –mondtam majd visszasétáltam vele a terembe. A tanár belekezdett az órába, mire én kinyitottam az elmém.
- Én megtettem volna. –szólalt meg David, és lejátszotta maga előtt a képet.
- Én is, és ez a te hibád. Túl közel voltál. –mosolyogtam zavaromban.
- Baj? –fordult hátra és elmosolyodott. Istenem azok a szemek. Nem tudtam válaszolni neki.
- Nézd! –mondta gondolatban én pedig természetesen csak rá fókuszáltam.
- Hetedikesek voltunk. –mosolygott és egy kép jelent meg. New York-ban voltunk, ahol jártam az általánost. Kint voltunk parkban és hintáztunk. Rajta egy farmer volt és egy fehér felső, és rajtam is pont ugyan olyanok.
- Boldog Születésnapot! –fordult hozzám egy idő után, és egy kis dobozt adott a kezembe.
- Köszönöm. –mosolyogtam rá, majd felálltam a hintáról és a két biciklihez sétáltam. Elraktam a kis dobozt a zsebembe majd visszasétáltam Davidhoz.
- Nem nézed meg? –kérdezte csalódottan.
- Még nem. –mondtam és átöleltem.
- El akarok mondani valamit. –engedett el de csak ép annyira, hogy a szemembe nézhessen. –Nehéz lesz… -dúrt a hajába.
- Mindenki, azt mondja, hogy te a tettek embere vagy. –mosolyogtam de, nem engedtem el.
- Akkor mutassam meg? –suttogta miközben homlokát az enyémnek, támasztotta.
- Rendben. –mosolyogtam és egyszerre csókoltuk meg egymást. Forogni kezdett a világ körülöttem és nem éreztem, csak őt és én.
- Szeretlek, Ashley. –suttogta és újra megcsókolt. Visszatértem a jelenbe. Kellett pár perc mire magamhoz tértem, és felfogtam az igazságok.
- Most már tudok mindent, kivéve egy valamit. –mondtam neki gondolatban.
- Igen tudom. De azt majd később. Mindjárt felszólít a tanár. –mondta és igaza is lett. Kihívott a táblához, én pedig lefeleltem. Tíz kérdésből hármat nem tudtam, de David segített, így 5-öst kaptam.
- Köszönöm. –ültem le a helyemre.
- Szívesen. –mosolygott.
- Alakul, alakul. –tátogta Ginny, mire felnevettem.
- Van valami megosztani valója velünk Mrs. Hale? –kérdezte a tanár, mire mindenki felénk fordult.
- Nem nincs, tanárnő. –válaszoltam. Persze…pont magával… - gondoltam magamban mire David kuncogott egyet.
- És önnek Mr. Hale? –kérdezte Davidot.
- Nekem, sincs tanárnő. –mosolygott mire a tanár hátra fordult és előre ment.
- Figyeld! –szólt Ginny és a rózsaszín vonalzóját, az ujjára rakta és a tanár irányába dobta, mire a vonalzó átrepült a tanár lába között, és a földre esett a tanári asztal mellett. Mindenki nevetni kezdett mire a tanár megfordult.
- Tudhatnám, mi olyan vicces? –kérdezte. –Abban, hogy leeset a vonalzóm? –kérdezte, újra mire kicsöngettek. Leestem a székről a röhögéstől, mire Ginny rajtam kezdett el iszonyatosan röhögni. Nagy nehezen felálltam és elmentünk tesire. Egy óriási röhögő görcs vezetésével, átöltöztünk, de a végén már azt sem tudtuk, hogy min nevetünk annyira.
- Húsz percfutás! Sípszóra indulás! –mondta a tanár, mire mi megvártuk a sípszót és elindultunk.
- Láttam, nagy voltál! –jött Max Ginny mellé futás közben.
- Köszi. –mondta mosolyogva barátnőm és adott neki egy csókot. Előre futottam, mire David mellettem termet.
- Futunk együtt? –mosolygott. Visszamosolyogtam válaszként.
- Megmutatod akkor? –kérdeztem újra.
- Most nem. Neki futsz a palánknak. –mosolygott mire én tényleg majdnem neki szaladtam a palánknak. –Akkor úgy mi lenne. –vigyorgott.
- Hát, korház. –vigyorogtam én is.
- Ma este átmenjek? –kérdezte.
- Persze. –vigyorogtam.
- Akkor négyre ott vagyok. –mosolygott majd csöndbe maradtunk. Az utolsó tizenöt percet csöndben futottuk bár, úgy éreztem ez volt életem eddigi legjobb beszélgetése.
- Ashley Hale? Hány kört futott? –jöttem én a névsorban.
- Ötven hármat. –mosolyogtam. A többiek felháborodtan elfordultak tőlem mire mi nevetni kezdtünk.
- Ginny Johnson? –kérdezte Ginnyt.
- Szintén. –vigyorgott barátnőm.
- David Hale?
- Ötven ötöt. –vigyorgott David is mire kiöltöttem rá a nyelvem.
- Játszhattok! –szólt a tanár és kiment. Én és Ginny fogtunk egy röplabdát és játszani kezdtünk. A többi „mi fajtánk” nézett minket még a többiek fociztak és kosaraztak.
- Este átjössz? –kérdeztem Ginnyt.
- Nyolcra csak. Megyünk unoka tesómékhoz. –gúnyosan mosolygott egyet.
- Nekem így is jó. –kacsintottam Davidra majd tovább fojtattuk a röpizést. Óra után átöltöztünk majd elmentünk a mosdóba. Harmadik és negyedik órát végig röhögtem David-del együtt majd elmentünk ebédelni. Mikor beértem a menzára Ginny jött felém.
- Új leopárd a láthatáron! –motyogta Ginny a fülembe.
- Hol? –lepődtem meg.
- Holnap fogjuk látni. –motyogta. Nem örült neki…
- Sziasztok –állt mellém kómás fejjel Joe a sorban.
- Szia! –öleltem meg. –Látom, kijózanodtál! –vigyorogtam.
- Hehe. –vigyorgott és vágott egy grimaszt.
- Boldog Születésnapot! –ölelt át újra.
- Köszi. –suttogtam. –Egy kólát kérek! –mondtam a nőnek majd leültem Ginny és David közé, mikor oda értem hozzájuk.
- Holnap megint kettős óráink lesznek? –kérdeztem Ginnyt. Fanyar mosollyal bólintott majd beleharapott a szendvicsébe.
- Istenem. –sóhajtottam. Nekem kémia neki Fizika utána fordítva, utána nekem töri neki biosz utána megint fordítva.
- Utálom a holnapot. –szólalt meg Ginny.
- Akkor még áll a vasárnapi látogatás? –kérdezte Belice.
- Igen. Milyen nap van ma? –húztam fel a szemöldököm.
- Szerda. –kaptam a válaszokat.
- Anyáék összeházasodnak. –szólalt meg Ginny mire bennem megállt minden, ami csak megállítható lenne.
- Hogy-hogy? Nem úgy volt, hogy szétmennek… -néztem rá.
- Nem. Én értettem rosszul. Kiderült, hogy amit én apától „elmenni”-nek értettem az igazából „elveszni” volt.
- Hát, ez csodálatos! –mosolyogtam.
- Ja. –motyogta Ginny.
- Nem örülsz? –kérdeztem érthetetlenül.
- De, csak holnap jön az a másik leopárd és olyan fura. Valami előérzetem van, de nem tudom, hogy jó vagy rossz. –magyarázta.
- Hát nem tudom mi történhet, de én most haza megyek. –álltam fel, majd mindenkinek adtam egy puszit(Davidot meg is öleltem) és elindultam haza. Jól esett egy kis séta egyedül. Útközben hallgattam a zenét, majd mikor haza értem felmentem a szobámba és elkezdtem összepakolni. Ágyneműt cseréltem, majd leportalanítottam, felporszívóztam és összepakoltam mindent. Elővettem a tanulni valót, majd megcsináltam, a házit, és háromra készen is lettem. Még egy óra volt David érkezéséig. Felvettem egy melegítő alsót és egy hosszú topp féleséget és befeküdtem az ágyamba, és elkezdtem hallgatni a zenét. Pár perc múlva elaludtam, de négy előtt pár perccel már fel is keltem egy hideg kéz érintésének.
- Szia! –köszönt David mosolyogva.
- Szia! –köszöntem én is majd kivettem a fülemből a dugókat és felültem. –Mennyi az idő? –húztam fel a szemöldököm.
- Öt óra. –kaptam a választ.
- De hiszen én négy óra előtt pár percel….
- Visszaaludtál. –mosolygott.
- Sajnálom! –dobtam magam vissza a párnára.
- Nem baj! Ne kérj ilyenért bocsánatot! –mosolygott.
- Josh? –kérdeztem.
- Lent van. Nem tudja, hogy itt vagyok. Anyukád pedig vadászni van. –mosolygott tovább.
- Min mosolyogsz annyira? –kérdeztem.
- Nem tudom. Csak úgy… -mosolygott tovább.
- Jól vagy? –kérdeztem, mert már szinte vigyorgott.
- Igen, köszönöm kérdésed. –mosolygott.
- Na akkor megmutatod? –kérdeztem újra.
- Most? Elsőnek igyál! Tudom, hogy szomjas vagy. –nyomott a kezembe egy pohár vizet. Megittam, majd leraktam az éjjeli szekrényemre a poharat.
- Miért tereled, ennyire a témát? –kérdeztem.
- Hát, tudod azért mert nekem nincsenek emlékeim rólad, hogy akkor mi történt, vagyis vannak, csak nem tudom, hogy te, hogy érezted azt. Nem tudom, a te szemszögedből megmutatni, csak az enyémből, de akkor az én szenvedésemet látnád, és az most nem lényeg, de…
- Állj! –szóltam közbe. –Engem az érdekel, hogy te mit láttál, mert amit én láttam az apunál van, és bármikor megnézhetem! Engem most ez érdekel, ha megmutatod. –mosolyogtam.
- Rendben. –sóhajtott és elkezdődött a kép.

- Miért kell elmennünk? –kérdezte David az apját.
- Mert így lesz mindenkinek jó. Sajnálom, de ezt szerelmed érdekében tesszük. Elveszti az apját, és el kell téged veszítenie, hogy ne emlékezzen semmire! –mondta neki Christian.
- Csak túlélem…..valahogy. –csordult ki egy könny David szeméből.
- Nem lesz semmi baj! –ölelte magához az apja.
- Elvesztem őt! Ennél nem lehetne nagyobb baj! –ordította David és felszaladt a szobájába. Napok gyorsasággal lejátszódtak, de ő csak bent ült és ült és ült. Nem evett, három napig, csak egy pohár vizet osztott be.
- Nem csinálhatod ezt tovább! –törte be az ajtót Katy. –Nem bírok melletted, megmaradni pedig én vámpír vagyok! Sajnálom de ez az igazság! Nem fogsz semmi hülyeséget csinálni!
- Utoljára láthatom? –kérdezte reménykedve David.
- Igen. –sóhajtott Jenny, aki közben megjelent. –De csak holnap! Éjszaka három óra! Ma már nem! –mondta és elment.
- Holnap? –nézett David Katyra.
- Persze. –mondta neki mosolyogva. –De most aludj! –mondta Katy és kiment. Végig feküdte az éjszakát és a plafont bámulta. Végig rám gondolt, az esküvőre és arra a bizonyos éjszakára amikor….jézusom!... de nem állítottam meg semmit hanem néztem ahogy lejátszódik a szemeiben AZ a jelenet. Másnap reggel elmegy hozzám.
- Szia! –köszöntem.
- Szia! –köszöntem én is mire ő megcsókolt. De ez nem az igazi.
- Mi a baj? –kérdeztem mire ő újra és szenvedélyesen megcsókolt és így ment tovább, amíg meg nem történt újra az a dolog. Feketeség, majd az ágyban alszunk. David felkelt, majd otthagyott és hazament. Megállt a kép és visszatértünk a jelenbe.
- Na? –kérdezte David de, én csak döbbenten ültem. –Mi a baj valami rosszat mutattam? –kérdezte idegesen.
- Egész életemben boldogan éltem akkor. És ebben az életemben is pontosan 19-éve és csak most tudom, meg hogy….
- Hogy….? –kérdezte David.
- HOGY NEM VAGYOK SZŰZ? –sikítottam mire David hangosan felnevetett.



És ennyi:D
Én röhögtem magamon, a végén ahogy megírtam
remélem nektek is tetszik majd:D
Köszönöm, szépen mindenkinek a komikat:D
imádlak titeket:D(L)
remélem kapok most is:D
puszii<3:D