24. fejezet

Sziasztok!
Azt hogy "miért?" a kommentárokba nem fogok válaszolni mert a kövi fejezetben kiderül:)
a végéért ne öljetek meg:)
jah és 5komi után hozom a kövi részt:)(az enyém nem számit)
puszii(L)


Épp egy kávézóban ültünk, amikor Rosalie is megérkezett.
- Szia! –köszöntünk kórusban.
Épp Katyt ölelte amikor semmit sem sejtve, lemerevedett.
- Mit látsz? –kérdezte Katy. Mindenki Őket figyelte.
- Semmi különöset. –engedte el a lányt majd rám nézett.
Az aranybarna szempárban döbbentség, zavartság de legfőképp a félelem vált kiolvashatóvá.
- Mit láttál? –kérdeztem én is.
- Semmit, amit egy órán belül ne tudnátok meg. –suttogta bár így is mindenki hallotta.
Újra rám nézett.
Nekem ekkor minden leesett.
- Mi történt Ginnyvel? –szűrtem a fogaim közt a szavakat.
- Hazajön. –suttogta újra majd Katyra nézett.
- Most mennünk kell. –jelentette ki Katy és mindenki szeme láttára eltűntek.



( Katy szemszöge)



- Ha meg mered tenni én esküszöm, hogy megöllek! –üvöltöttem miután Rosalieval berontottunk a házba, aminek következménye az lett, hogy kiesett az ajtó.
- Figyelj! Meg kell tennem. Így lesz a legjobb neki. Kezdhettek pakolni. Költözünk! –jelentette ki David.
- David Hale! Nem megyünk sehová! –ordította Rosalie.
- Nyugodjatok le! –sétált be az ajtón emberi tempóban a család többi tagja. –Mit történt? –kérdezte nyugodt hangon Christian. Ők a kitört ajtó mellett álltak mi hárman pedig a szoba másik végében. Rosalie le nem vette a szemét Davidról.
- Az...a…gyökér…el…akarja…hagyni…Ashleyt! –ordítottam torkom szakadtából.
- Tesó! Ezt nem mondod komolyan? –kérdezte Richard.
- De komolyan gondolom! –ordított idegesen David.
- David! –suttogtam.
- Mi az? –nézett rám döbbenten. Eddig ordibáltam vele most meg suttogtam.
De mindjárt megérti, hogy mire gondolok!




(David szemszöge)




- De komolyan gondolom! –ordítottam idegesen.
- David. –suttogta hirtelen Katy.
- Mi az? –néztem rá döbbenten. Eddig ordított most meg suttog. A fejem fölémutatott.
- Ashley… -suttogtam. Ashley végig a lépcső tetején állt és engem nézett. Én marha!
Hirtelen Ashley háta mögött valami megmozdult Ashley rám nézett. Remegve felsóhajtott majd átváltozott és eltűnt.
- Ashley… -suttogtam újra de már nem láttam Szerelmemet.


(Újra Katy szemszöge)


- Ennyit róla. Nem fog visszajönni. –ordítottam újra David képébe.
- Tudom és nem is baj. –nyögte ki nagy nehezen a szavakat, mégis utálatot éreztem felőle. Jennyre néztem aki ugyanúgy kérdően nézett rám. Ezek szerint Ő is érzi.
- Hol egy balta? –ordítottam idegesen.
- Egy baseballütő megteszi? –kérdezte szerelmem majd a kezembe nyomta az említett tárgyat.
- Ezt még este meghálálom. –nyomtam egy csókot ajkaira majd Davidhez sétáltam.
- Hogy…lehetsz…ekkora…gyökér…?Végig…hazudtál…neki…! –kiabáltam és minden szó után kapott egy-egy jókora ütést.
- Josh meghalt! –üvöltötte David mire megfagyott köztünk a levegő.
Nem bírtam tovább a feszültséget. Majd szétrobbant a fejem így kiszaladtam az erdőbe a patakhoz.


(Ashley szemszöge)


- Nyugodjatok le! –sétált be az ajtón emberi tempóban a család többi tagja. Én már a lépcső tetején álltam–Mit történt? –kérdezte nyugodt hangon Christian. Ők a kitört ajtó mellett álltak David, Rosalie és Katy a szoba másik végében voltak.
- Az...a…gyökér…el…akarja…hagyni…Ashleyt! –ordította Katy torka szakadtából.
- Tesó! Ezt nem mondod komolyan? –kérdezte Richard.
- De komolyan gondolom! –ordított idegesen David. Katy pillantása megtalált engem,
- David! –suttogta Katy.
- Mi az? –kérdezte David. Katy rám mutatott mire megfordult és rám nézett.
Mikor a szemembe nézett minden leesett neki. Hallottam a beszélgetést és azt, hogy elhagy. Miért teszi ezt velem? Én mindent megpróbáltam…
Hirtelen valami megmoccant a hátam mögött. Beszívtam azt az illatot amit már rég óta nem éreztem. Remegve felsóhajtottam majd átváltoztam és az ablakon kiugorva elfutottam…Ginnyvel.
Kiszaladtunk a patakhoz ahol én átváltoztam és nagy meglepetésemre Ő is.
Belenéztem a víz tükrébe. Ő a hátam mögött állt.
- Annyira sajnálom. –suttogta. Tudtam, hogy nem csak azért mondja, amiért elment.
- Én szeretem. –suttogtam én is, bár tudtam: késő.
- Miért? Hogy lehet ekkora gyökér… -kiabálta valaki majd kirajzolódott a napfényben Katy alakja.
- Köszönöm. –suttogta Ginny Katynek majd átváltozott és eltűnt.
- Figyelj, én annyira sajnálom…
- Te tudtad? –szakítottam félbe és felé fordultam.
- Tudtam, hogy…
- Miért nem szoltál? –kiabáltam.
- Tudtam, hogy…
- Azt hittem, hogy a barátnőm vagy! –sírtam el magam.
- Megengednéd, hogy befejezem? –emelte fel a hangját. –Tudtam, hogy valaki el fog hagyni valakit csak azt nem, hogy David téged. Rosalie csak most látta. Végig azt hittük, hogy Ginny és Max mennek szét.
- Miért tette ezt? –kérdeztem és akaratom ellenére is elestem.
- Nem tudom még… -szólalt meg egy idő után.
- Katy, kérlek. Mond el az igazat. –suttogtam.
- Azt mondta, hogy nem szeret és soha sem szeretett. –suttogta barátnőm.
Minden szó belém szúrt. Végig hazudott.
- Most hazamegyek, kérlek, ne hagyd, hogy utánam jöjjön. –öleltem át barátnőmet majd elindultam hazafelé.
- Rendben. –hallottam még a suttogását.


Fájt minden elhangzott szó. Hazudott. Nem szeretett. De én jobban szeretem Őt az életemnél is. Ha elhagy én azt nem élem túl. Annyira szép volt minden…annyira szeretem. Mindig, minden percben a tudatomra adta: szeret. És én marha hagytam a kísértésnek és elhittem. És most fáj. De ha elmegy egyedül a fájdalom fog emlékeztetni arra, hogy Ő valaha is létezett. Ha elmegy, elvisz engem is…
Hosszú az út a halálig de tudom: előre hozhatom.
Épp az ország út mellett mentem, amikor rájöttem: én nem is hazafelé tartok.
Nem érdekel. Nem tudok abban a világban élni ahol Ő nincs velem.

Egész nap egyenesen mentem és mentem.
Tudtam, hogy hová tartok hisz nélküle semmit sem ér az Életem…


(Katy üzenete)


- Megtaláltad? –kérdezte David amikor hazaértem.
- Nem mehetsz utána. –néztem rá szúrósan.
- Ezt mondta, hogy haza megy nem? –kérdezte Ginny hirtelen.
- Igen otthon van. –bólintottam. –De akkor nem mész utána. –néztem újra Davidra.
- Nem, Katy. –nézett rám Ginny. –Ashley nincs otthon. –idegeskedett Ginny.
- Csak egy helyre mehetett… -szólalt meg mire mindenki lemerevedett.




(Ashley szemszöge)


Este tizenegyre elértem a Hegy alját. Tudtam, hogy nincs sok hátra. Ha akarom megtudom csinálni. És ha ügyes vagyok még Joshal is találkozhatok!
Hosszú volt az út így a legközelebbi erdőben lefeküdtem és ahogy terveztem: hamar elnyomott az álom.


(David szemszöge)

Egyszerűen nem vagyok normális! Miattam felment a Hegyre! Meg akar halni…
Mindenkivel elhitettem, hogy nem szeretem. Még vele is..
Elterveztem, hogy elhagyom, hogy feltudjak menni megmenteni Josht és Ginnyt. Josh meghalt a csatában, Ginny épségben lejött de most elvesztettem Életem Értelmét.
Mert nem vagyok normális!


(Újra Ashley szemszöge)


Mikor felkeltem már nem az erdőben voltam. Hanem egy teremben. Felálltam az ágyról amin eddig feküdtem és körbenéztem.
A terem olyan volt, mint a szobám. Nagy és kék. A hangokból ítélve már fent voltam a Hegyen.
Kiléptem az egyetlen ajtón ami ott tátongott mire egy férfi emberrel találtam szembe magam.
- Ezt Tom úr,kérte, hogy adjam át önnek. –adta a kezembe a borítékot. –Második emelet negyedik ajtó. –mosolygott a férfi majd elindult.


Szia Ashley!

Egy farkas megtalált őrjárat közben és felhozott ide. Egyből megismertelek. Gyere a Hercegek Termébe. Várunk…


Én vagyok az egyetlen idegen, aki bemehet a Hercegek Termébe. Soha nem mehet be oda senki…
Elraktam a levelet majd elindultam a második emeletre.
Mikor felértem bekopogtam mire kinyitódott az ajtó.
És akkor megláttam a Hercegek Termét. Nagyobb volt mint a házunk.Fehér volt és óriási ablakok tátongtak mindenhol. A három Vámpír egy-egy drágakővel kirakott széken ültek.
- Ashley! Szia. –jelent meg előttem Tom és megölelt. Ő volt ennek a Hegynek az első számú vezetője bár még csak huszonegy éves volt. Elég játékos…szereti a kihívást.
- Szia. –öleltem át.
- Szia Ashley. –köszönt a másik két Herceg is majd tovább sakkoztak.
- Mi járatban erre felé? –mosolygott Tom.
Újra eszembe jutott, hogy miért is vagyok itt.
- Tudod te, hogy miért járnak erre az emberek.
- Meg akarsz halni? Miért? –kíváncsiskodott.
- Nem akarok tovább élni.
- A Hale gyerek a hibás, igaz? –mérgelődött.
- Nem Ő a hibás. –suttogtam és éreztem, hogy újra könnyekben úszkálnak a szemeim.
- Nem fogsz meghalni. –suttogta Tom. –Csak akkor hogyha megszeged a törvényt.
Nem szabad senkinek se tudnia a kilétemről… ezt könnyű lesz megvalósítani.



Pár napig a Hegyen időztem majd elköszöntem. Tom lekísért így nem lett semmi bajom.
Két puszival elválltak útjaink mikor leértünk én pedig elindultam a legközelebbi város felé.
- Ashley. –suttogta hirtelen egy megkönnyebbült hang. Hátrafordultam és Életem Szerelmével találtam szembe magam, vagyis…
- Van fogalmad róla, hogy ránk hoztad a szívbajt? –kérdezte apáskodóan.
- Van fogalmad róla, hogy mennyire szeretlek? –kiabáltam rá.
- Én is szeret..
- Ki ne mond! Hazugság minden ige szádban! Végig hazudtál nekem! –üvöltöttem.
Nap, mint nap elmondtad nekem, hogy szeretsz! Hogy voltál erre képes? –kérdeztem fájdalommal teli hanggal.
- Én ezt nem akartam. Te vagy az Életem Értelme…
- Hazudsz. –suttogtam. –Hisz hallottam!
- Megígértem neked, hogy amíg Veled vagyok, nem megyek fel a Hegyre..
- Azt akarod mondani, hogy vége? –kérdezte.
- Nem akarom, hogy felmenj!
- Nincs szándékomban nélküled élni. –suttogta.
- Találj magadnak egy jobbat! Én nem érdemellek meg téged…
- Rendben. Megígérem, hogy békén hagylak, hogy nem megyek fel a Hegyre de két dolgot tudnod kell: nekem nem kell más lány,én várni fogok rád.
- És mi a második?
- Megöltem Josht…